A legtöbb kormányablak az európai parlamenti (EP) és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap is nyitva tart.


A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint ezeken a rendkívüli nyitva tartás alatt kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség, új lakcímet csak június 7-én, pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett lakcímkártya pótlására van lehetőség, a lakcímváltozás bejelentésére nincs. A rendkívüli hétvégi nyitvatartás célja, hogy minél többen élhessenek szavazati jogukkal, így azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján veszik észre, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak, vagy elvesztek.

A kormányablakok - néhány kivétellel - országszerte június 8-án, szombaton 8 és 16, a választás napján, vasárnap pedig 7 és 19 óra között tartanak nyitva. Azt, aki június 7-én, pénteken 10 óráig bejelenti a lakcímét, már az új lakóhelyén veszi nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda (NVI), így ott tud majd szavazni. Péntek 10 óra után egyáltalán nem lesz lehetőség új lakóhelyre bejelentkezni egészen hétfő reggelig.

Közleményében a tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a szavazáshoz a lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges. A szavazóbiztosok az azonosításhoz elfogadják a lakcímet tartalmazó (régi) személyi igazolványt is. Ha a voksolás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban részére ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amivel lehetséges a szavazás.

A minisztérium azt kéri, hogy ügyintézés előtt tájékozódjanak a nyitva tartó kormányablakokról a kormanyhivatalok.hu honlapon.

Hirdetés