Jövőre nagyobb összeget terveznek a költségvetésben a gyermekétkeztetésre és a nyári szociális étkeztetésre is. Korábban ki kellett egészíteni ennek a feladatnak a finanszírozását, mivel az önkormányzatok számára nem volt elegendő a központi forrás. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke szerint az emelt összeg sem elegendő az önkormányzatoknak a gyermekétkeztetés finanszírozására.
Hírek
Javult a közmunka támogatási rendszerének hatékonysága az Állami Számvevőszék hétfőn közzétett jelentése szerint. A számvevőszék összesen 227 milliárd forint felhasználását ellenőrizte a 2009-2011 közti időszakban a közmunkaprogramokban.
A tavaly kiosztott feladatokra idén már pénzt is adnak az egészségügyben, ugyanis uniós támogatásból mintegy 60 milliárd forint forráshoz jut az ágazat, a pénzt pedig kórházfejlesztésekre fordítják - közölte az MTI Szócska Miklós egészségügyi államtitkár budapesti sajtótájékoztatójára hivatkozva.
Lehetővé tenné nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztési cél érdekében a nemzeti vagyon térítésmentes átruházását az állam, önkormányzat, illetve állami tulajdonú cég részére a fideszes Kósa Lajos.
Az a cél, hogy elérhető legyen az állam mindenki számára, vagyis az ügyintézés ne legyen probléma az embereknek - mondta Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter az ország első okmányirodai feladatokat is ellátó kormányablakának átadásán Budapesten.
Alig 200 milliárd forint van már csak a 3 ezer milliárd forintnyi államosított nyugdíjvagyonból. Legutóbb az önkormányzatoktól átvett adósság törlesztésére költött belőle az állam.
Változás lesz az európai uniós források felhasználásában a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, január elsejétől átalakul a hazai intézményrendszer, a tervezésben a nemzeti célokat összhangba kell hozni az összeurópai stratégiákkal - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI beszámolója szerint.
Mintegy hárommilliárd forintot fizet vissza a Fővárosi Vízművek a fővárosi önkormányzatnak a társaság visszavásárlásához kapott kölcsönből. A Fővárosi Közgyűlés tavaly döntött a részvénycsomag visszavásárlásáról.
Lezárult a világörökségi törvény alapján folytatott közigazgatási eljárás a nemzeti vagyon részét képező Citadella hasznosításával kapcsolatban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára. A határozat szerint a területet vissza kell adni állami használatba – írja a hvg.hu.
A versenyszférában létrehozott új munkahelyek is fontos szerepet játszottak a foglalkoztatás bővülésében mind az utóbbi egy, mind pedig az utóbbi három évben; ennek is köszönhető, hogy a KSH friss adatai szerint két évtizedes rekordot döntött a foglalkoztatottak száma idén nyáron - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A magyar államigazgatási reform nemzetközi referenciamunka; az államigazgatás átalakítása ugyanakkor nincs kőbe vésve, rugalmas rendszer, amely a gyakorlati tapasztalatok alapján alakítható - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Helyi önkormányzatok napja 2013 című rendezvényen, Veszprémben – írja az MTI.
Közös nyilatkozatot írt alá a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének, a Magyar Faluszövetségnek, valamint a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének az elnöke szervezeteik együttműködéséről. A helyi önkormányzatok napja alkalmából Gödöllőn rendezett konferencián adták át a polgármesteri elismeréseket és díjakat is.
A helyi önkormányzatok, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás támogatásai is nőnek a 2014-es költségvetés hétfőn benyújtott tervezete szerint. A javaslat szerint ugyanakkor egymilliárd forinttal kevesebb jutna a Terrorelhárítási Központnak.
Az e-útdíj bevezetése versenyhátrányba hozza a fő felvevőpiactól távol lévő kelet-magyarországi vállalkozásokat, és azon keresztül is fuvarköltség-növekedést generál, hogy csökkenti a hazai fuvarkapacitásokat - derült ki az 51. közgazdász vándorgyűlés logisztikai szekciójában, amelyről a napi.hu számol be.
Az országban egyedülálló arrierprogram indult hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyvállalat és két megyei önkormányzat összefogásával – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
Melyik a legbiztonságosabb megyeszékhely, hol számíthat nagyobb eséllyel arra, hogy meglopják, kizsebelik, esetleg feltörik az autóját? A legfrissebb statisztikai adatok és rendőrkapitányok beszámolói alapján a hvg.hu elkészítette a „bűnös megyeszékhelyek" rangsorát. Feltéve persze, hogy a statisztikák külön-külön a valós helyzetet mutatják.
Tizenhárom önkormányzat kapott idén Idősbarát díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A díjazottak között volt hat kerületi önkormányzat és több kisebb település is. Idősekért Díjban részesültek önkéntesek, civil vezetők, politikusok és szakemberek is.
Magyarországon véget ért a recesszió az elmúlt hónapokban, ám a magyar gazdaság a nagy valószínűséggel nem éri el a 2 százalékos gazdasági növekedést, ilyen prognózist eddig a jegybank és a kormány adott. A választások közeledtével nőhet a lakossági fogyasztás, s valami megmozdulhat a cégeknél megkezdik az évek óta halasztott fejlesztéseket, így nőhetnek a beruházások.
Több jogszabályi féket is létrehoztak a települések eladósodásának elkerülésére, de a TÖOSZ szerint mindig szükség lesz egy olyan alapra, melyből finanszírozni lehet a kiegészítő támogatásokat az önkormányzatoknak – írja a Világgazdaság.
Felülvizsgáltak a közhiteles nyilvántartásokról, valamint a nemzeti adatvagyon kezeléséről szóló jogszabályokat annak érdekében, hogy az ügyfeleknek kevesebb dokumentumot kelljen a hatóságokhoz benyújtaniuk, így hosszabb távon jelentősen gyorsabb legyen az ügyintézés.

Minden korábbinál több pert nyernek a cégek az adóhatósággal szemben, mára az esetek mintegy harmadában az adózóknak adnak igazat a bíróságok – derül ki az Ernst and Young (EY) legfrissebb magyarországi elemzéséből. A összesítésből egyértelműen kiderül, hogy megéri a jogorvoslattal élni – írja a napi.hu.