Zökkenőmentesen zajlott a szociális rendszer március eleji átalakítása Fejér megyében - mondta Takács Jánosné, a Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal vezetője a Rádió Orienten. Kiemelte, jelenleg azon dolgoznak, hogy a jogosultak még húsvét előtt megkaphassák április 5-ig esedékes ellátásukat.
Hírek
Tudományos emlékülést tartott Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magyary Zoltán egyetemi tanár, iskolateremtő tudós, köztisztviselő, a közigazgatás-tudomány nemzetközi hírű művelője halálának hetvenedik évfordulója alkalmából.
A Buda-Cash és Hungária Értékpapír önkormányzati ügyfelei ki vannak zárva a Beva kártalanításából. Összesen több milliárd forintjuk ragadt a brókercégeknél, az államtól várnak segítséget. Ha olyan állampapírjuk volt, mint ami eltűnt, nagy bajba kerülhetnek – írja a Világgazdaság.
A kötelezően biztosítandó szociális ellátások ügyvitele és folyósítása ezentúl állami feladat lesz, az önkormányzatok által folyósítható támogatások köre is jelentősen átalakul – mondta el a Rádió Orient műsorában Egyed Péter, a Zala Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának vezetője. Kiemelte: a rendszer átláthatóbbá válik, valamint az ellátások mértéke és formája is jobban igazodik majd a jogosultak igényeihez.
Május végéig még mintegy 3,2 milliárd forint vár elköltésre a Szép-kártyákon. A fel nem használt összeget vissza kell utalni a munkáltatónak – írja a napi.hu.
Elkészült nemzeti egységes kártyarendszer keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete. Célja, hogy az egyes elektronikuskártya-kibocsátók és -elfogadók, mint például az állam, az önkormányzatok, a közlekedési vállalatok, továbbá az egyéb szolgáltatók és gazdasági szereplők, egységesen szabályozott és ellenőrzött rendszer keretében bocsássák ki a maguk kártyáit.
Befejezte Dorog és Szigetszentmiklós Városok Önkormányzata belső kontrollrendszerének ellenőrzését az Állami Számvevőszék.
A Digitális Magyarország program keretében induló fejlesztések révén az év végéig a nyíregyházi járás összes háztartásának elérhetővé válik a nagy sebességű internet. Nyíregyházán indul ugyanis az országos szélessávú internethálózat kiépítése - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Nem csak a termőföld, de az üres ipari ingatlanok, a magas építmények, sőt az ebek megadóztatására is akad példa Magyarországon, amióta az ez évtől kivethető új helyi közterheknek jószerivel csak a fantázia szab határt. A régi helyi adókhoz is bátrabban nyúlnak a képviselőtestületek annak tudatában, hogy tavaly öt évre kaptak felhatalmazást a választóktól.
A hét végéig kell a tulajdonosoknak befizetniük a földadót az érintett önkormányzatoknál, a részletek azonban máig nem világosak. Míg az agrártárca szerint csak azokra vethető ki az új teher, akik bérbe adják földjeiket, az önkormányzatok ezt máshogy gondolják. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségénél úgy vélik, a települések jogszerűen nem vethetnek ki adót a földekre.
Tavaly a Fővárosi Önkormányzatnak 950 millió forintos nyeresége volt a fővárosi parkoláson, ám ez csak a jéghegy csúcsa. A kerületi önkormányzatokat is ideszámítva nettó 8 milliárd forintos nyereség keletkezik a parkoláson – pedig elvileg nem is a nyereség, hanem a forgalomszabályozás a cél. Idén újabb területek lesznek fizetősek, természetesen ezúttal is forgalomszabályozási célokkal.
Évente megduplázódott a Legszebb konyhakertek programban részt vevő települések száma a 2012-es indulás óta, idén eddig száznyolcvan önkormányzat csatlakozott, a jelentkezési határidő március 20-án jár le.
Mintegy 3,43 milliárd forintból valósult meg 33 Veszprém megyei település régi hulladéklerakójának rekultivációja - jelentette be az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke..
Az új fenntartói rendszerben a Klik az uniós forrásokat olyan iskolákhoz tudja irányítani, amelyekben már régóta szükséges a felújítás. Korábban a kisebb önkormányzatok mint fenntartók esélytelenek voltak az EU-s pályázatokon – mondta el a Kossuth Rádióban Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
A győri önkormányzat nagyobb szerepet vállalna a Quaestor öncsődje miatt nehéz helyzetbe került ETO utánpótlásának működtetésében, akár a sportlétesítményeket is átvenné, kész segíteni a szponzorkeresésben, de közpénz nem kerülhet az első ligás csapathoz.
A kormánytól kapott, június végéig visszatérítendő gyorssegély csak tűzoltást jelentett a befagyott számlájú önkormányzatok egy részénél. Van olyan település, amelyik azt sem látja még, miből fizeti vissza az államnak a segélyekre és bérekre adott kölcsönt – írja a Világgazdaság.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete üdvözli, hogy Áder János köztársasági elnök kedden megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes jogállási tárgyú törvények módosítását.
Az önkormányzatok java alig szerez saját adóbevételt, kevesebb mint ötszáznak sikerül százmillió forintnál többre szert tennie. A gépjárműadóval trükköző települések a segélyekre adott támogatásoknál komoly előnyt élveznek.
Konzultációsorozatot indított az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága, amelynek célja a szociális ágazat jövőképének, a szakma tennivalóinak megvitatása - közölte a tárca. Az idén tavasszal indult rendezvénysorozat szekszárdi állomásán Czibere Károly elmondta, a kormány elkötelezett a szociális területen dolgozó szakemberekkel folytatott folyamatos, élő és intenzív párbeszéd kialakításában.
Három budapesti kerület 2009 és 2013 közti vagyongazdálkodását vizsgálta meg az Állami Számvevőszék – írja a Világgazdaság.
Semmilyen törvénymódosítást nem kezdeményez a Földművelésügyi Minisztérium annak érdekében, hogy az önkormányzatok a jövőben ne vethessenek ki földadót. A tárca szerint mezőgazdasági vállalkozásokat sújtó földadót ma sem lehet bevezetni, és megvannak a jogorvoslati lehetőségek arra, ha az önkormányzatok törvénysértő rendeleteket hoznának.
Egy alapot hoztak létre önkormányzati szövetségek a 67 bajba került önkormányzat számára – írja a Világgazdaság.