2024 az együttműködő nemzet éve – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn Budapesten.
Kiemelt témák
Feljelentést tesz az Integritás Hatóság a kísértetiesen hasonló és túlárazott lombkoronasétányok miatt.
Budaörs után Tahitótfalu is szeretne saját fenntartású ügyeletet - már gyűlnek az aláírások.
Nyolcszoros víz- és csatornaszámláról kapott előzetes tájékoztatást egy kis önkormányzat, ami valósággal sokkolta az érintetteket. Nem is tudják, hirtelenjében hogyan gazdálkodják ki mindezt már a következő hónaptól, pedig kénytelenek lesznek, miután a cégek mellett az általános áremelés érinti az önkormányzatokat is. Mivel számos épületet kezelnek művelődési házaktól óvodákon át orvosi rendelőkig, a probléma kifejezetten súlyos lehet. Akadnak, akik már aggódnak, mások megvárnák az első számlák érkezését.
Eközben több forrást von el a várostól az állam, mint amennyivel a közösségi közlekedést támogatja.
Az Energiaügyi Minisztérium számításai szerint évi 1200-1500 kilométer vízvezeték újulhat meg a rekonstrukciós program keretében.
Néhány évvel a megalapításuk után a süllyesztőben végezték az állam által – eredetileg hosszú távra – életre hívott városi tőkealapok, amelyeket mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) megsegítésére, támogatására hoztak létre 2019-ben és 2020-ban.
A kiszolgáltatott helyzet és a szakmai inkompetencia a legnagyobb probléma – vélik a szociális ágazatban dolgozók.
A kormányhivatal eltöröltetné a teherautók fővárosi behajtási díját a budapesti önkormányzattal, mert szerintük nem szabályosan lett bevezetve. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy reagált, a vonatkozó rendelet 2011-ben született, eddig nem volt vele probléma. Hozzátette, ha eltörölnék a díjat, akkor nőne az áthaladó teherforgalom Budapesten, ami dugókhoz és szennyezéshez vezetne.
A PM bejelentette, hogy újabb 78 milliárd forint többlettámogatást utal a kormány az önkormányzatoknak.
A Pénzügyminisztérium tavaly év végén közreadott, 2023 és 2027 közötti időszakra vonatkozó költségvetési előrejelzése szerint a Honvédelmi Alapra az idén 1309 milliárdot irányoztak elő, míg az önkormányzatokra 1050 milliárdot, ami nominálisan is alacsonyabb a tavalyinál, reálértéken pedig a továbbra ütemes infláció okán még kevesebbet ér. Főként, ha azt is hozzávesszük, hogy a szolidaritási adó címén az idén már 307 milliárdot szednének be a településektől.
Ez az év sok tekintetben az önkormányzatok éve lesz. Az önkormányzatok térnyerésének fontossága azonban jócskán túlmutat a politikusok által hangoztatott vészjósló címszavakon. Az idei önkormányzati választások főbb üzenete politikai síkon jelenleg a „települések felszabadításáért, autonómiájukért folytatott mindent eldöntő harcként” aposztrofálható.
Polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, jegyzőknek ajánljuk.
Hűbérbirtokká válhat, amit most még falunak nevezünk – véli Üveges Gábor a sikerfalu Hernádszentandrás polgármestere, aki négy ciklus után kiszáll a ringből.
Az önkormányzat szerint bejelentés nélkül vittek el olyan, a gyermekorvosi rendelővel közös bútorokat, amik soha nem voltak a védőnői szolgálat tulajdonában.
Az MVM Zrt., az állami energiakereskedő kötbért kér a szegedi önkormányzattól, mivel az intézményei a tavalyi évben kevesebb gázt fogyasztottak, mint amennyit előre lekötöttek.
A 700 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztés következtében akár ötvenezerrel emelkedhet a város és az agglomeráció lélekszáma.
Az Orbán-kormány minden eddiginél komolyabb megszorítást tervez az önkormányzati szektor feladatainak finanszírozásánál.