Tartósan kétszázezer fő alá csökkent a közfoglalkoztatottak száma az idén, szeptemberben átlagosan 173 ezren dolgoztak valamilyen programban – derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből.
Közfoglalkoztatás
Megsemmisítette a közfoglalkoztatottakra vonatkozó, álláspontja szerint diszkriminatív, a magánszférát szükségtelenül korlátozó rendelkezéseket az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett határozatában.
A munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, ezen belül a közfoglalkoztatás átalakítását, a munkavállalók mobilitásának és a munkaerőpiac egyensúlyának javítását nevezte a legnagyobb kihívásnak Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Debrecenben.
A közfoglalkoztatás új rendszere beváltotta a hozzá fűzött reményeket, segített, hogy az abba bevontak értelmes munkával jövedelemhez jussanak, és a képzések révén mind nagyobb számban térhessenek vissza az elsődleges munkaerőpiacra – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
A kormány az önkormányzatok kötelező tagságának bevezetésével a közfoglalkoztatás teljes átvételére készítheti fel a szociális szövetkezeteket.
Júniusban átlagosan 184 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban, a létszám az utóbbi hónapokban tartósan 200 ezer alá csökkent – derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. Az adatok szerint a 25 év alattiak száma csökkent jelentősen a közfoglalkoztatásban. A kilépők száma júniusban jóval meghaladta az új közmunkásokét.
Hiába áll a foglalkoztatottság évtizedek óta nem látott magasságban, még mindig lenne tere a bővülésnek. A munka világába való csatlakozást segítő átképzési programok közül több is jelentősen növelhetné a dolgozó magyarok számát.
Augusztus elsejétől tízmilliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint ötezer új munkahely jöhet létre és további tízezer, már meglévő megőrzését is támogatják.
A közmunka-program ellenére még mindig vannak olyan települések az országban, ahol 25 százalékosnál magasabb a munkanélküliség.
A Komárom-Esztergom megyei Ete község önkormányzata 102 millió forint ráfordításával elektronikaihulladék-bontót alakít ki, a beruházás forrását a Belügyminisztérium pályázatán nyerte el a település – mondta el a polgármester az MTI-nek.
A munkanélküliségi ráta további csökkenése az elmúlt években megszokottnál lassabb ütemű lehet, a foglalkoztatás bővülésének kisebb lassulása is azt jelzi az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, hogy egyre kevesebb az aktívan bevonható potenciális munkavállaló, a magyar munkaerőpiacon szerkezeti változásokra lenne szükség.
A hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásának egyetlen útja a foglalkoztathatóság javítása, a foglalkoztatás biztosítása, a munkavégzésen keresztüli esélyteremtés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Kiskunhalason.
A jövő évi költségvetésben újabb intézkedésekkel segítik a foglalkoztatás bővülését, nő a minimálbér, a garantált bérminimum, és a munkát terhelő adók tovább csökkennek. A közfoglalkoztatásból kivezető gazdaságélénkítő és mobilitást könnyítő intézkedések nagy része még idén elindul.
A hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében a kormány ötmilliárd forint keretösszegű programot indít - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Debrecenben.
Az inaktívak és a közfoglalkoztatottak, továbbá a külföldön dolgozók a magyar munkaerőpiac legfőbb tartalékai, számuk meghaladhatja a 300-400 ezret is – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára Nagyrécsén.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége kibővített elnökségi ülésén kiemelt napirendi pont volt volt a közfoglalkoztatás változásairól szóló tájékoztató Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztályának főosztályvezetője előadásában.
A GINOP-5.1.1-15 programot 2015 októberében indította el a kormány azzal a céllal, hogy javítson az álláskeresők és inaktívak, különösen az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságán, támogassa munkaerő-piaci elhelyezkedésüket, valamint elősegítse a versenyszférába való átlépésüket.
Kétezer roma nő munkába állását segíti a kormány a Nő az esély című felzárkózási programban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Önkormányzatok is pályázhatnak.