Első alkalommal rendeztek Nyíregyházán Közfoglalkoztatási Kiállítást és Vásárt. Az eseményen 74 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatásban elért eredményeit. A rendezvényre a megye szinte valamennyi részéről érkeztek önkormányzatok.
Közfoglalkoztatás
A Békés Megyei Kormányhivatal 2016-ban immár negyedik alkalommal rendezte meg a Közfoglalkoztatási Kiállítást Békéscsaba Főterén, a Szent István téren. A nagyszabású rendezvény keretében idén Békés megye 56 önkormányzata mutatta be látványos keretek között a közfoglalkoztatási programjainak eredményeit.
Békés megye 2018-ig 6 milliárd forint olyan uniós támogatásban részesül, amelyből mintegy hatezer ember munkaerőpiacra belépését lehet támogatni – hangzott el az Út a munkaerőpiacra programhoz kapcsolódó képzési- és állásbörze gyulai nyitó rendezvényén a múlt héten.
Több mint kétezer közfoglalkoztatottnak sikerült állást találnia február óta az elsődleges munkaerőpiacon az elhelyezkedési juttatás igénybevételével – tudta meg a Magyar Idők. A támogatásnak köszönhetően az egykori közmunkások 22 800 forintot kapnak a keresetükön felül a jogviszony lejártáig. A Belügyminisztérium szerint nem „tartják fogságban” a közmunkásokat az önkormányzatok, de a kedvezményezetteknek bizonyos vállalásokat teljesíteniük kell.
Az elmúlt négy évben több mint ezerrel nőtt a működő szociális szövetkezetek száma Magyarországon, elsősorban az uniós pályázati források révén, és a trend valószínűleg idén is kitart, mert szeptemberben új uniós kiírás jelenik meg a társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére.
Európában Magyarországon kiemelkedően jó a fiatalok foglalkoztatottsági mutatója, míg a körükben mért munkanélküliség alacsony - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Odrobina László csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kötelező megjelenniük a közmunkásoknak a szerződéses katona-toborzón. Ha nem fogadják el az állásajánlatot, elveszítik jelenlegi munkájukat - írja a kisalfold. hu.
Megalakult a Munkahelyteremtő Szociális Szövetkezetek Szövetsége az elmaradott térségekben élő, szegényebb sorsú, gyakran tartósan munkanélküli rétegek támogatására. A szövetség célja összegyűjteni a különböző szociális szervezetek tapasztalatait, segíteni a szervezetek működéséhez megfelelő törvényi háttér kialakítását.
Az öt hónapos, négy megyére kiterjedő speciális közfoglalkoztatási kísérleti programba háromszáz álláskeresőt vontak be, de a tervek szerint januártól országossá válna a program – írja a hvg.hu.
Szezonális hatások miatt folytatódhat a munkanélküliségi ráta csökkenése – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal kedden kiadott foglalkoztatási adatait az elemzők.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2012 óta havonta átlagosan 120 közfoglalkoztatottnak biztosít munkát, közülük 2015 óta 24 embert vettek fel főállásba. A közfoglalkoztatásban dolgozó álláskeresők munkaerőpiaci esélyeinek növelésére a megyében 2016-ban csaknem hatszáz résztvevő kap különböző képzéseket.
Közzétette az uniós tagállamok számára készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásait szerdán az Európai Bizottság. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az ajánlásokban szereplő gazdaságpolitikai célok többsége megegyezik a magyar kormányéval. Az országspecifikus ajánlásokat a következő hetekben számos európai fórum vitatja meg, végleges változatukat júniusban az Európai Tanács fogadja el.
Egy év alatt 9,0 százalékkal csökkent az álláskeresők száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 420,1 ezer álláskereső szerepelt, 42,4 ezerrel kevesebb, mint 2015 márciusában. Az NFSZ a honlapján közölte: az év harmadik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,1 százalék.
Vádat emelt a Nagykanizsai Járási Ügyészség Csörnyeföld polgármestere ellen, mert három közmunkást négy napig a szőlőjében dolgoztatott - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Előrelépés történt a munkanélküliség visszaszorításában, de szerkezeti problémák mutatkoznak a szegénység, a szociális befogadás és a közmunkaprogram hatékonysága területén az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2016. évi országjelentése szerint.
A közfoglalkoztatás költségei mellett teljesen eltörpülnek a klasszikus munkaerő-piaci programokra szánt források. A közmunka mellett sem kormányzati igény, sem forrás nem marad olyan programokra, amelyek az állástalanok elhelyezkedési esélyeit növelnék a munkaerőpiacon.
Negyedik alkalommal indította el a Kulturális Közfoglalkoztatási Programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma március elsejétől. A Belügyminisztérium által biztosított 12,1 milliárd forint keretösszegből 8333 résztvevő foglalkoztatására nyílik lehetőség kulturális területen.
Több mint 156 millió forintot követel vissza a Belügyminisztérium az egyes közfoglalkoztatóktól a források szabálytalan felhasználása miatt – derül ki a szaktárca Magyar Nemzet által megismert beszámolójából.