Több mint 156 millió forintot követel vissza a Belügyminisztérium az egyes közfoglalkoztatóktól a források szabálytalan felhasználása miatt – derül ki a szaktárca Magyar Nemzet által megismert beszámolójából.
Közfoglalkoztatás
A közmunka további felfuttatásával alig lesz munkanélküliség Magyarországon. A teljes foglalkoztatás azonban paradox módon ahelyett, hogy támogatná, inkább visszaveti a gazdasági növekedést.
A közfoglalkoztatásról a 2011. évi CVI.tv. rendelkezik. A közfoglalkoztatási jogviszony olyan speciális foglalkoztatási jogviszony, ahol a felek, illetve a munka is alaposan körül van határolva feltételekkel garanciális okokból.
A közfoglalkoztatási programok 2015-ben elérték céljukat, segítették az inaktív rétegek munka világába történő visszaszoktatását, továbbá munkalehetőséget teremtettek a munkára alkalmas, dolgozni kész és akaró embereknek - írta a Belügyminisztérium a kormány honlapján közzétett beszámolójában.
A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába címmel programot indít a kormány február elsején. A 3 milliárdos program segítségével a kormány reményei szerint 20-25 ezer közmunkás kaphat állást a magánszektorban.
Nyílik az olló a közmunkások bére és a minimálbér között, mert a jelek szerint a idén nem emeli a kormány az előbbiek fizetését. A közmunkások nettó alapbére nyolc órás munkaidő esetén 51 847 forint volt.
Huszonötezer közfoglalkoztatottnak segíthet a január elsejével bevezetett elhelyezkedési juttatás - közölte Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár. Az elhelyezkedési juttatás lényege, hogy aki legalább egy hónapja közfoglalkoztatottként tevékenykedik, illetve az azt megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonya volt, sikeres piaci elhelyezkedése esetén megkaphatja a közfoglalkoztatási szerződése még hátralévő idejére járó támogatást.
Elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című újabb foglalkoztatást segítő program kezdődik el az első fél évben induló programok közül - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. A versenyszférának a kereskedelem az a területe, ahol a közfoglalkoztatottak a legkönnyebben el tudnak helyezkedni.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségeit 5 milliárd 350 millió forintos európai uniós forrásból fejlesztették tavaly országszerte, a kiemelt projekt során 54 helyszínen újul meg a szolgálat infrastruktúrája – erről Ambrus Ilona, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságért felelős helyettes államtitkára számolt be.
Idén történt: juhtelepet alakítottak ki a Start-munkaprogram keretében Kunmadarason, a beruházás a földművelésügyi miniszter szerint egyszerre szolgálja az egykor országos hírű helyi juhtenyésztés felélesztését és a munkanélkülivé vált, állattenyésztésben tapasztalt emberek visszavezetését a munka világába.
Székkutas község önkormányzata belügyminiszteri elismerésben részesült. A közfoglalkoztatási programban nyújtott kiemelkedő szakmai elismerést Szél István, a település polgármestere vehette át.
A következő időszakban segítséget kíván nyújtani a segítő, támogató szervezetek által igazolhatóan egyedül élő, idős, mozgásában korlátozott vagy betegsége miatt fizikai segítségre szoruló pécsi lakosok számára az önkormányzat a téli munkák terén- jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere kedden.
A közfoglalkoztatásban kiemelkedően teljesítő önkormányzatokat és országos közfoglalkoztatókat jutalmazott a Belügyminisztérium (BM), az elismeréseket Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára adta át Budapesten.
Télen átlagosan 190-210 ezren dolgozhatnak közfoglalkoztatottként, 20-30 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt – tudta meg lapunk. Már nemcsak téli idénymunkákat, de például idősgondozást, fóliasátrazást is végezhetnek a közmunkások. A korábbi évekkel ellentétben decemberben senkit nem iskoláznak be, csupán a jövő év első felében várható a képzések indulása, ám mindössze 30 ezer fő részvételével – írja a Magyar Nemzet.
Augusztus és október között átlagban 115 ezerrel, 4 millió 266 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, ez 2,8 százalékos növekedés. A 15-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája 64,9 százalékra nőtt, ami 2,2 százalékponttal nagyobb arány az egy évvel korábbihoz hasonlítva – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
A közfoglalkoztatásban több akut, rendszerszintű működési zavar és rugalmatlanság érzékelhető, a kiszámíthatatlanságot magukban hordozó elemei vannak, például a képzés figyelmen kívül hagyja a helyi igényeket, valamint lehetetlen a jó teljesítmény és a szaktudás anyagi elismerése – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
Az idei évre egyébként e célra összesen 270 milliárd forintot különített el a költségvetés. Az aktuális adatok szerint havonta 191-210 ezer közfoglalkoztatott jut munkához.
Csupán a közfoglalkoztatottak 13,3 százalékának sikerült elhelyezkednie a nyílt munkaerőpiacon a közmunkából való kilépést követő hat hónapon belül – derül ki egy tanulmányból, amelyet a Magyar Nemzet ismertet. A nők és a 25 év alatti fiatalok nagyobb arányban találtak munkát, mint a férfiak és az idősek. Az adatok is bizonyítják, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál könnyebben lép ki a közfoglalkoztatásból, ahogy az is számít, hogy az álláskereső mennyi ideje munkanélküli. A képzésben való részvétel növeli az elhelyezkedés esélyét, a részmunkaidő azonban rontja.