Ipolytölgyes önkormányzata és a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány kapta a Kulturális és Innovációs Minisztérium által idén első alkalommal adományozott Társadalmi Innovációs Díjat.
Hírek
Eddig egyedülálló programot vezettek be Kaposváron, ahol az országban elsőként indul el a használt sütőolaj házhoz menő begyűjtése. Az olajat havonta szállítják majd el a Mol munkatársai.
A kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Halmajon az M30 piac és elektromos töltőállomás átadásán.
November 1-től Zala, Somogy és Bács-Kiskun vármegye is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedden az MTI-vel.
Elkészült a menetrend, a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére – jelentette be az agrárminiszter.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 243 millió forintos támogatásával fejlesztik a Brázay kastélyparkot a Baranya vármegyei Pellérden – közölte a település önkormányzata.
A halottak napja előtt a mécsesek, gyertyák gyújtásából eredő, a temetőkben vagy lakásokban keletkező tüzek megelőzésére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A debreceni gyárral kapcsolatos tervekről osztott meg néhány információt Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezetője a Hungarian Battery Day konferencián.
A fővárosiak szavazatai alapján új fejlesztések indulhatnak egymilliárd forint értékben.
Az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifaigényét, és folyamatosan szolgálják ki a vevőket – közölte Nagy István agrárminiszter.
Évről évre több súlyos, akár halált is okozó kórházi fertőzésről számolnak be a kórházak, de a valóságban még rosszabb a helyzet – írja a Direkt36 legújabb, a kórházi fertőzésekről szóló négyrészes cikksorozatának első fejezetében.
Csődbe mehet Balmazújváros, hónapok óta késik ugyanis a működéshez szükséges két rendelet elfogadása – számolt be az RTL Híradó. A polgármester attól tart, hogy ha november 3-ig nem születik döntés, több száz városi dolgozó bérének kifizetése maradhat el.
A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM OTSZ Zrt. okos távhőmérési rendszert alakított ki a városban.
A vártnál pozitívabb eredménnyel zárult a népligeti felüljáró állapotvizsgálata.
A Párbeszéd-Zöldek által életre hívott zöldminimum-program aláírását kérte a főpolgármester a velük szövetségben induló önkormányzati jelöltektől vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.
Az ipari park 68 hektáron épülne, és kétezernél is több munkahely jönne létre.
Átadták a Kőszikla Alapszolgáltatási Központot.