Súlyos megszorítások Hévízen, csak a kormány segítségével tudnak fejleszteni. Korábbi költségvetésének kevesebb mint feléből gazdálkodik a település – mondta Papp Gábor, Hévíz polgármestere.
Hírek
Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt.
A 2023. évi, jubileumi 30. alkalommal tartott díjkiosztón Győr, Paks, Varsány és Alsómocsolád nyerte el a legvirágosabb település címet – jelentették be a szervezők.
Bíróságon támadják helyi lakosok és egy civil egyesület a fóti ipari parkba tervezett akkumulátoripari beruházások engedélyeit.
Lezárult a versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának biztosítását célzó, több mint 6 milliárd forintos európai uniós projekt, a zárórendezvényt tartották a Belügyminisztériumban.
2023-ban tovább csökkent a nemzeti dohányboltok száma Magyarországon, és egyre több olyan település akad, ahol már egyetlen trafik sincs, ez derül ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának adatbázisából.
Célunk, hogy az előttünk álló időszakban olyan kiváló minőségű projektek szülessenek, amelyek továbbra is elősegítik a vidéken való boldogulás további támogatását – idézte a kormany.hu Nagy István agrárminiszter szavait Budapesten a LEADER országos értekezletén.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) egy 1500 elítélt befogadására képes, kiemelt biztonságú, új börtönt épít Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Az intézmény csaknem 700 embernek ad munkalehetőséget a román határ melletti településen.
A javaslat szerint az önkormányzati választáson jelölő szervezetként induló szervezetek nem használhatnak fel külföldi támogatást.
Módosítaná az Országgyűlés a parkolásra vonatkozó szabályzatot, kiterjesztenék a helyi lakosságnak kizárólagosan fenntartott parkolóhelyeket és kedvezményeket a közösségi autóbérlőkre is. Ehhez azonban az önkormányzatoknak folyamatosan ellenőrizniük kellene, hogy az adott lakossági helyen helyi lakos parkol-e éppen a közösségi autóval. Van olyan önkormányzati hivatal, ahol már most tudják, hogy nem lesz erre szabad kapacitásuk.
Sikeresen zárul az Út a munkaerőpiacra és az Ifjúsági garancia program ez év végén Tolna vármegyében.
Átadták a 125 millió forint uniós támogatásból kibővített és felújított Ruisz Gyula utcai óvodát Mezőhegyesen – közölte az önkormányzat az MTI-vel.
A kormány friss törvénytervezettel áll elő, mely az állatok védelméről és a kereskedelmi tevékenységek feltételeiről szóló rendeleteket érinti. A módosítások célja, hogy szigorítsanak a kedvtelésből tartott állatok árusításán.
Jelentős bevételtől esnek el a budapesti kerületi önkormányzatok amiatt, hogy az állam központilag határozta meg a filmforgatások esetében fizetendő közterület-használati díjat.
„A csaknem ötezer védőnői körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő. Az üres állások mellett ugyanis a gyesen és tartósan távol lévők feladatait is a szomszédos körzetből érkező kollégák látják el” – mondta Szalainé P. Boglárka, védőnő, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője.
Salgótarjánban több intézmény is bezár télre, és 20 foknál nem lehet melegebb a közintézményekben.
Az első Bridges of Trust (A bizalom hídjai) találkozóra a CEMR (Európai Régiók és Települések Tanácsa) titkárságán került sor Brüsszelben 2023. november 8-án. Az eseményen ukrán és európai önkormányzatok, valamint ukrán és európai helyi önkormányzati szövetségek, uniós intézmények és más, a konfliktus kezdete óta összefogott szervezetek képviselői vettek részt. A magyar önkormányzatok részéről Kolin-Sabján Katalin, a TÖOSZ nemzetközi titkára vett részt.
A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (a Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást, tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.