Magyarországon már szinte hagyomány, hogy amikor nehezebb időszakot él meg a gazdaság, akkor azt többek között a vasútvonalak bezárásával kívánják orvosolni.


A múlt század két nagy olajválsága idején zárták be a Hetényegyháza és Kerekegyháza közötti 143-as (1974. december 31-én), illetve a Bicske és Székesfehérvár közötti 6-os vonalakat (1979. május 26-án). Ez utóbbi egy rövidebb, 5,5 kilométeres szakaszán közlekedik jelenleg a felcsúti kisvasút, így a miniszterelnök elhíresült mondata, miszerint „meghosszabbítjuk Bicskéig”, nem is volt olyan földtől elrugaszkodott. Míg az eredeti vonal normál nyomtávú volt, a Puskás Akadémiához vezető vonalat 2015-ben már keskeny nyomtávúnak építették.

Ma hozzávetőlegesen 5500 kilométernyi vasútvonal működik Magyarországon. A rendszerváltás óta eltelt időszakban csaknem kézezer kilométernyit zárattak be a kormányok, egyre több polgárt kizárva ezzel az amúgy legfenntarthatóbb és legbiztonságosabb közlekedési módból.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés