A magyar települések gazdaságfejlesztéséről, új technológiák befogadásáról, a generációk együttműködéséről, a helyi közösségek erősítéséről és a fiatalok helyben maradásának ösztönzéséről cseréltek véleményt a Kandó Klub résztvevői a Corvinus Egyetemen december 5-én megrendezett fórumon. A felsővezetők, gazdasági szakértők és egyetemi hallgatók közreműködésével megtartott kerekasztal beszélgetésen a digitális forradalom és generációváltás sikeres átvezetésében érintett szereplők felelősségét és együttműködésének fontosságát hangsúlyozták.
Az önkormányzati rendszer megújítása
Tisztújítás zajlott az összes megyei jogú várost tömörítő szövetségben.
Mintegy hétszáz közigazgatási eljárás egyszerűsítését teszi lehetővé a fővárosi és a megyei kormányhivatalok működését megváltoztató, sarkalatos passzusokat is tartalmazó törvénymódosítás, amelyet kedden 134 igen, 53 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadott el az országgyűlés.
Hiába kereste meg a gyulai önkormányzat az agrártárcát, nincs remény arra, hogy az állattartásról szóló rendelet országos hatáskörből visszakerüljön az településekhez. Ugyanakkor a Miniszterelnökség jó tanácsokkal látta el a bűz miatt aggódó településeket.
Tisztújító ülést tartott a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Budapesten. Pajna Zoltánnak, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökének szavaztak bizalmat.
Nyár közepén zárt be a budapesti Nyugati téren lévő kormányablak műszaki okok miatt, és ezek nem akarnak megoldódni, ugyanis még mindig zárva van, így az ügyfeleknek az Andrássy útra kell járniuk. "Tájékoztatjuk, hogy kormányablakunk műszaki okok miatt jelenleg nem fogad ügyfeleket" - olvasható nyár közepe óta a kihelyezett tábla.
Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt létszámstop, a kórházakra, szociális intézményekre nem vonatkozik az intézkedés - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Új kategóriát hoz létre a kormány az államigazgatási szervezetben, létrehozzák a különleges jogállású szerveket. Kérdés, mit szólnak majd a szakszervezetek.
Nyáron módosították a köznevelési törvényt, és bár ennek közép- és általános iskolákat érintő részét már sokat kritizálta a szakma, az óvodákat érintő módosítások felett elsiklott. Pedig pont a legfontosabb jogokat veszik el az önkormányzatok által felügyelt intézményektől, nehéz helyzetbe hozva mind a szülőket és a gyerekeket, mind a pedagógusokat. Több óvodapedagógus is arra gyanakszik, hogy hasonló központosítást készít elő a kormány, mint tette a Klebelsberg Központ létrehozásakor. Sokan azt mondják, ha ezt meglépik, elhagyják a pályát. A bizonytalanságot fokozza, hogy a szakmai szervezetekkel még csak nem is egyeztetnek.
Leporolták az átláthatósági minimumprogramot, amely mellett kétszer annyian köteleződtek el, mit öt éve – egyebek mellett erről beszélt a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az ATV Start című műsorban. Ligeti Miklós szerint a múlt vasárnap kapott felhatalmazással sok településen kieshetnek a csontvázak a szekrényből.
A megyei közgyűlés nem írja felül az adott település polgármesterének és képviselő-testületének döntéseit, mivel más hatáskörökkel rendelkezik. A testületnek tagjaira a nem fővárosi és nem megyei jogú városok lakói szavazhattak. Feladatairól a Károli Gáspár Református Egyetem Alkotmányjogi Tanszékének vezetője beszélt az InfoRádiónak.
November közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.
A rendszerváltás egyik legfontosabb és talán az egyik legsikeresebb vívmánya az önkormányzati rendszer – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára hétfőn Budapesten.
A Szabályozási Tudástár nemcsak az ellenőrzési fókuszokban lévő legfontosabb szabályzatmintákat tartalmazza többféle változatban, hanem a szolgáltatás részeként az ETK zRt. folyamatosan teszi közzé az általa kidolgozott, a belső kontrollrendszer fejlesztését támogató szakanyagokat. szabalyzatok.hu
Őrült tempóban szervezi át a kormány a települések fejlesztési pályázatainak kezelését: a belügyi tárcához került az ügy az emberminisztériumtól, amely egymás után veszti el a felügyelete alá tartozó szakterületeket.
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely rendeletet hozott arról, hogy magasabb besorolást kaphatnak a fővárosi és a megyei kormányhivatalokban foglalkoztatott kormánytisztviselők, vagyis valamivel növekedhet a bérük.
Az esélyegyenlőségi programot majdnem mindegyik település elkészíti, máskülönben nem kaphat pályázati támogatást. A többi azonban már az önkormányzatok tisztességén múlik.
Ma kezdik kézbesíteni a mintegy 8 millió választópolgárnak az októberi önkormányzati választás értesítőjét.