szabalyzatok ETK jobbraA Szabályozási Tudástár nemcsak az ellenőrzési fókuszokban lévő legfontosabb szabályzatmintákat tartalmazza többféle változatban, hanem a szolgáltatás részeként az ETK zRt. folyamatosan teszi közzé az általa kidolgozott, a belső kontrollrendszer fejlesztését támogató szakanyagokat. szabalyzatok.hu

A Szabályozási Tudástár tartalmai jelentős segítséget nyújtanak a hatósági vizsgálatokra történő felkészüléshez, akár az általános szabályszerűségi, akár  – a főleg a kis és nagyközségeket érintő – integritás ellenőrzésekről van szó.

A Tudástár szabályozási szolgáltatásainál – amely már most 45 szabályzatot tartalmaz – a hasznosíthatóságot szeretnénk még inkább szem előtt tartani a közeljövő fejlesztéseivel. Egyrészt újabb változatokat teszünk közzé – gazdálkodási formák, méretnagyságok szerint –, másrészt a testreszabási szolgáltatásainkat fejlesztjük, az egyszerűbb esetek kérdőíves alapú megoldásaival.

Ugyanakkor folyamatosan figyeljük a jogszabályokat, és jelezzük partnereinknek, ha egy-egy szabályzatot módosítani kell, amelyhez szövegjavaslatokat is küldünk. Már most látható, hogy az év hátralévő részében számos olyan törvény, rendelet várható, amelynél szükség lesz erre a beavatkozásra.

A Tudástár szolgáltatásainak másik csoportja, az ellenőrzési esettanulmányok szintén dinamikusan bővül. Szeptemberben eddig több, mint 200 új ellenőrzési megállapítás került fel az oldalunkra, mintegy áttekintést nyújtva a lehetséges hibákról, azok következményeiről, és a szükséges lépésekről. A meglévő ellenőrzési nyomvonal mintákat, valamint a már most több száz elemű kockázati leltárainkat is bővíteni tervezzük az ősz során.

szabalyzatok.hu

A fejlesztéseknél partnereink igényeit, véleményét is figyelembe vesszük. A kezdetekhez képest többszörösére bővült tartalmú Szabályozási Tudástár szolgáltatás változatlan áron, 60.000,- Ft + áfa éves díj megfizetésével rendelhető meg.

Legyen Ön is a Szabályozási Tudástár szolgáltatásainak kedvezményezettje!


Megrendelő (letölthető)

Miskolczi Tamás
ETK Szolgáltató zRt.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hirdetés