haziallHiába kereste meg a gyulai önkormányzat az agrártárcát, nincs remény arra, hogy az állattartásról szóló rendelet országos hatáskörből visszakerüljön az településekhez. Ugyanakkor a Miniszterelnökség jó tanácsokkal látta el a bűz miatt aggódó településeket.

A 30 ezres Gyula egyik rendezett kertvárosi részében 19 kecskét tart egy állattenyésztő a sorházas lakóövezetben. A lakók már évek óta ostromolják a gyulai városházát és az illetékes hatóságokat, hogy hányingert keltő a bűz, de a tömegesen megjelenő legyek és a rágcsálók elszaporodása is zavarja az emberi együttélés legelemibb szabályait - számoltunk be az esetről még a tavasszal.

A Békés megyei település a hazai turizmus egyik fellegvára, és ebből még mindig több bevétel származik, mint abból, hogy egyes lakók a háztáji kertjükben haszonállatokat tenyésztenek.

A gyulai polgármesteri hivatal tett is lépéseket az ügyben, vizsgálatokat rendelt el. A szövevényes és sok felvonásos, ellenőrzésekkel és helyszíni bejárásokkal tarkított ügy kezelésébe bekapcsolódott a Békés Megyei Kormányhivatal járási főosztálya, valamint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és a járási hivatal népegészségügyi osztálya is. Ám az ellenőrzések nem igazolták a panaszokat, leszámítva, hogy egy alkalommal az illetékesek a trágyalé tárolásnak szabálytalansága miatt pénzbírságot szabtak ki az állattartóra. A panaszok azonban nemhogy szűntek volna, még erősödtek is.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés