2024. júl. 8. Hétfő
31.13°C

Hírek

Állami ingyenpénz, amelyről a magyarok nagy része még csak nem is hallott

orvos kSzinte mindenki tisztában van azzal, hogy százezrekbe, milliókba is kerülhet egy komolyabb egészségügyi kiadás, ezért érdemes még egészségesen felkészülni és rendszeresen félretenni erre a célra. Arról viszont kevesebben hallottak, hogy ezt a célt szolgálják az egészségpénztárak, ahol hozamot és állami támogatást is kapunk a megtakarított pénzünkre, azonban itt is érdemes körültekintően eljárnunk, mivel a szolgáltatók drágák, a hozam pedig alacsony. 

Együttműködik a Semmelweis Egyetem és Újbuda Önkormányzata

alairo kA Semmelweis Egyetem és Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött, melynek keretében az Újbuda 60+ Program, valamint az egyetem Egészségtudományi Karának gyógytornász és dietetikus hallgatóinak közös munkája valósul meg. A dokumentumot Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Szél Ágoston, az egyetem rektora és Nagy Zoltán Zsolt dékán írta alá.

Visszavágott birodalom

balcsi0Összesen mintegy nyolcmilliárd forintért adtak el eddig ingatlanokat az egykori SCD-birodalom balatoni portfóliójából. A huszonhárom kemping és szálloda közül a Népszabadság információja szerint tizenhárom kelt el. Az érintett önkormányzatok abban bíznak: tíz év után jó kezekbe kerülnek a kempingek, üdülők. A rossz emlékű SCD korábbi elnöke közben újra hotelekbe fektetne.

Óriásmolinón "szólt be" az angyalföldi önkormányzat az államnak

klapka„Az önkormányzat építene, az állam intézménye akadályozza!” – ez olvasható nagy betűkkel azon a molinón, amelyet egy lebontásra ítélt XIII. kerületi épületre feszítettek ki. Az Index szerint látványos felvonáshoz érkezett az MSZP-s vezetésű angyalföldi önkormányzat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vitája a Klapka utcai ingatlan miatt.