Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé – jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Hírek
Első körben nem sikerült eladni azt az egykori tihanyi üdülőt, amit még szeptember végén hirdetett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A kiírásban az ingatlanról azt írták, hogy a félsziget legutolsó, nagyobb összefüggő, beépítetlen részén található.
A gyermekvédelem legfontosabb munkája és üzenete a közösségépítés, hogy legyen kiben és miben bízniuk a gyerekeknek. 2024. október 20-ig nevelőszülők és gyermekvédelemben dolgozó személyek jelölését várja a Belügyminisztérium elektronikus úton.
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában.
Az egymás iránti tisztelet, barátság és szeretet jellemzi a kormány és a bolgár nemzetiségi önkormányzat kapcsolatát – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A kiskereskedelmi üzletek számának drasztikus csökkenése miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek azok a mozgóárus, mobil ABC-k, amelyek egy adott régió településeit látják el élelmiszerrel és itallal. A legtöbb mozgóárusra nagy szükség van, hiszen az utóbbi időben – a postákhoz hasonlóan – a boltok is lehúzták a rolót számos településen.
Az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kiskőrösön.
Nincs elég működő szerelvény, amit forgalomba tudna állítani a HÉV-vonalakat a fővárostól 2016-ban átvevő állami cég, ezért a MÁV–HÉV Zrt. a jól bevált recepthez nyúlna, és ahogy tavaly év végén, most decemberben is jelentős járat- és kapacitáscsökkentéssel igyekezne úrrá lenni a helyzeten.
Minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a program keretéből.
Árverésre bocsát egy nagyon értékes tihanyi ingatlant az állami vagyonkezelő. A kiírás szerint ez a félsziget legutolsó, nagyobb összefüggő, beépítetlen része a part mentén, amely „a település legnagyobb fejlesztési potenciállal rendelkező területe”.
„Úgy tűnik, tömegesen kéri vissza a falusi önkormányzatoktól az állam a reménybeli EU-s támogatásokra kiutalt előlegeket” – hívta fel a figyelmet a jelenségre Hadházy Ákos független képviselő, aki több településről is kapott erről szóló „rekviráló” levelet.
Alakuló ülést tartott, és nevet váltott a roma önkormányzatok új összetételű országos testülete.
Időseket segítő szociális szolgáltatóközpont épül uniós támogatással.
Kilencvenkilenc balmazújvárosi köznevelési dolgozó tervez pert indítani az önkormányzati fenntartású óvodák ellen, mert hónapokon keresztül nem kapták meg a fizetésüket – értesült a Debreciner. A dolgozók sérelemdíjat és késedelmi kamatot követelnek.
Bevezetné a kormányzat a „hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató” fogalmát: ahol az állam egészségügyi kapacitásai végesek, besegítene közpénzért a magánegészségügy.
Nem elsősorban a külföldi beruházókkal van a probléma.
Eddig a 44 part menti önkormányzatból 16 területén kezdtek bele a bontásba, részletes adatokat közölt egy vízügyi vezető.
Az országos nemzetiségi önkormányzatok alakuló üléseit a nemzetiségek jogairól szóló törvény alapján Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke hívta össze.