2024. márc. 29. Péntek
7.52°C

Elemzések

ÁSZ: erősíteni kell a turizmus válságállóságát

turistahA turizmus és a vendéglátás sérülékenységének mérséklése érdekében kiemelt figyelmet szükséges fordítani az ágazati stratégiák, a kockázatok és egyes szolgáltatástípusok újragondolására – erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék elemzése, amely a turizmus helyzetét értékelte a Covid-19 világjárvány előtti és alatti időszakban.

Most dől el a vidék sorsa, ezermilliárdok érkeznek

foldtulTörténelmi pillanatnak vagyunk tanúi azzal, hogy a kormány radikális mértékű támogatást nyújt a magyar vidék fejlesztésére, még nem látható azonban, hogy a jelenlegi intézményrendszer hogyan kezeli majd a beruházási forrásokat – hangsúlyozta a Portfoliónak adott interjújában Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatója, aki szerint előnyös lenne, hogy a döntéshozók megkérdezzék a bankok szakértőit arról, mit finanszíroznának szívesen.

Így lesz félsivatag Magyarországból

sztyeppA klímaváltozás és az élőhelyek eltűnése, fajok kipusztulása jelentette ökológiai válság nemcsak a Föld jelenlegi élő rendszereit, hanem az ezen alapuló emberi civilizációt is súlyosan veszélyezteti. A Greenpeace Magyarország blogbejegyzése – amellett, hogy sürgős, közös fellépésre hívja fel a figyelmet – részletezi a hazánk élővilágára váró jövőt akkor, ha nem teszünk semmit a káros folyamatok mérséklésére.