illetekNem lepte meg az elemzőket az, hogy áprilisban felszökött infláció: a járvány miatt tavaly tavasszal beszakadt olajárakból és a dohánytermékek jövedéki adójának idén áprilisi megemeléséből számítani lehetett erre. A kilátások alapján több elemzőház is 4,0 százalék fölé emelte az idei éves inflációra vonatkozó prognózisát.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A járműüzemanyagok ára 39,2 százalékkal magasabb lett, annak ellenére is, hogy az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött. A dohánytermékek jövedéki adója április 1-jén tovább emelkedett, ami az ár 3,7 százalékos növekedését eredményezte márciushoz viszonyítva, és 20,1 százalékkal emelte egy év alatt.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte, elsősorban az üzemanyagok egy évvel ezelőtti alacsony ára és az azóta bekövetkezett árrobbanás, valamint a dohánytermékek jövedéki adóemelése okozta, hogy az elemzői konszenzust meghaladva, de a Takarékbank várakozásainál kevésbé, 5,1 százalékosra ugrott az áprilisi infláció a márciusi 3,7 százalékról. Lényegesnek tartja a maginfláció számítási módszertanában bekövetkezett változást, azt, hogy a maginflációból a KSH kiemelte a szeszes italokat és dohánytermékeket, így az esetleges jövedéki adóváltozások azt már nem fogják érinteni. Az MNB által kiemelt adószűrt maginfláció 3,1 százalékos maradt, így a következő hónapokban egyelőre nem várnak további kamatemelést az egyhetes betétben, ugyanakkor a várhatóan tartósan magas infláció miatt nem várható lazítás sem. Az inflációs kockázatok jelentős növekedése miatt az év második felében kisebb szigorításra kerülhet sor. Májusban még 5 százalék közelében maradhat az infláció, a nyári hónapokban azonban visszaesik a toleranciasáv felső széle, azaz 4 százalék közelébe, de nagy valószínűséggel felette marad. Így idén 4,1 százalékos átlagos inflációra számít a Takarékbank a tavalyi 3,3 százalék után.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője közölte: mivel az áprilisi infláció magasabb lett a vártnál, és májusban is hasonló szintű adat várható, az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését 3,9 százalékról 4,2 százalékra a emelte az Erste Bank. Ő sem ment el szó nélkül az üzemanyagok és dohánytermékek szerepe mellett az infláció áprilisi megélénkülésében, majd kitért arra, hogy a KSH módszertani váltásának köszönhetően most már nem csak a járműüzemanyag, hanem az alkohol és dohánytermékek is teljesen kikerültek a maginflációs kosárból. A maginflációs mutató így pontosan 2,0 százalékponttal volt alacsonyabb, mint a „headline” adat, és ugyanezen a 3,1 százalékon állt az MNB által számított adószűrt maginfláció is. A további kilátásokat illetően a gazdaság éppen zajló újranyitása hozhatja a következő jelentősebb bizonytalanságot az inflációs tendenciákba. Az egyes területeken esetlegesen kialakuló kereslet-kínálati feszültségek vélhetően magasabb árakban csapódnak le, nagy kérdés, hogy ez átmenetinek vagy tartósnak bizonyul-e. A felfelé mutató inflációs kockázatok ellenére a támogatóvá váló bázishatás a nyári hónapokban kisebb inflációlassulást hozhat. Ősztől azonban ismét 4 százalék fölé emelkedhet az éves inflációs ráta, és valószínű, hogy ott is marad az év végéig, tette hozzá az Erste Bank szakértője.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy az üzemanyagok ára a világpiaci olajár beszakadása nyomán tavaly tavasszal visszaesett, ezért most a magasabb üzemanyagár felfelé húzta az árindexet. Szintén felfelé húzta az inflációt a szeszes italok és dohányáruk áremelkedése, amit a jövedéki adó emelése magyaráz. Így megfelel a várakozásoknak, hogy az infláció áprilisban 5 százalék fölé emelkedett. Az alapinflációs folyamatokat leíró maginfláció a jegybanki cél közelében alakult, ez azonban jelentős részben a KSH által végrehajtott módszertani váltásnak köszönhető – jegyezte meg. Májusban még az áprilisihoz hasonló, magas inflációs adatra számít Regős Gábor is, utána a bázishatás megszűnésével a pénzromlás üteme normalizálódhat. A májusi adatban ugyanakkor már látni lehet, hogy a gazdaság újraindítása nyomán a bezárni kényszerült vállalkozások mennyivel növelték áraikat, ekkor derül ki, hogy a monetáris politikának kell-e reagálnia az inflációs folyamatokra. Az infláció szempontjából kockázatot jelent az élelmiszerek árnövekedésének ismételt beindulása.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint meglehetősen ritkán látni az infláció ilyen mértékű, 1,4 százalékpontos gyorsulását egyik hónapról a másikra. Persze ebben szerepe van a tavalyi rendkívül alacsony bázisnak, amelyet akkor az olajárak beszakadása mellett a szolgáltatószektor leállása is okozott. Ugyanakkor a 0,8 százalékos havi infláció is meglehetősen dinamikusnak tekinthető. Az alkoholos italok és dohánytermékek körének kihagyása a kosárból nagyjából 1 százalékponttal mérsékelte a maginflációt - állapította meg. Az áprilisi inflációs adat kis mértékben felfelé módosítja az ING Bank szakértőinek idei inflációs várakozásait. Májusban tovább erősödhet az infláció, ám ezúttal a szolgáltatások lehetnek a gyorsuló mutató legfőbb okai. Az év második felében a termelői árak jelentős emelkedése fokozatosan gyűrűzik majd be a fogyasztói árakba, így várhatóan végig 4 százalék feletti inflációval kell számolni, és az év egészét nézve is 4 százalék felett alakulhat az átlagos infláció.

Hirdetés