A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben elvárás - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Hírek
Eredménytelenül zárult a Tabánnál álló Rác fürdő felújítására kiírt meghívásos közbeszerzési eljárás, vélhetően azért, mert a jelentkezők túl magas árat ajánlottak. Nem volt sikeresebb a fürdő mellett álló hotel eladására, bérbeadására kiírt tender sem, egyetlen ajánlat sem érkezett – tudta meg a Népszava.
Az egész országot sokkolta a héten megjelent videó, melyen az látszik, hogy felnőtt kísérője úgy rúgott fel egy rábízott gyermeket, hogy a kisfiú majdnem teljesen megpördült a levegőben és nagy erővel fejre esett.
Hivatalosan még mindig semmilyen konkrétumot nem lehet tudni arról a gigantikus beruházási célterületről, amit egy évvel ezelőtt jelölt ki a kormány Pécs mellett.
Karácsony Gergely főpolgármester arról írt a Facebookon, hogy a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeletet Budapest területén ma még a kerületi önkormányzatok látják el. Ma még. De a kormány egy törvénymódosítással ezt úgy változtatta meg, hogy az ügyeleti rendszer működtetése október 1. napjától a kerületektől az államhoz kerül.
A július 5. és 15. közötti időszakban a 35 ezer járat 30 százaléka késett, ez azt jelenti, hogy tíz és félezer esetben nem értek pontosan célba az utasok – válaszolta a MÁV azRTL kérdésére, hogy mekkora fennakadást okozott a hőhullám a vonatközlekedésben.
Egy közbeszerzési eljárás eredményeként tízéves, további két évvel meghosszabbítható szerződést írt alá a BKK és az ArrivaBus Kft, így a korábban bejelentett 50 mellett további 50 modern, klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát autóbusz áll 2025 második felétől ütemezetten forgalomba Budapesten – áll a BKK közleményében.
Három és fél milliárd forintos uniós támogatású munkaerőpiaci program indult Békés vármegyében – közölte a vármegyei kormányhivatal közleményben.
Újabb bérházat adtak át a XIII. kerületben,, ezúttal a Petneházy utca 90. szám alatti, 68 lakásos épület készült el.
Hétvégén és éjszaka is erősítik a rendőri jelenlétet a budapesti bulinegyedben, mert ekkor van szükség a közbiztonság erősítésére.
A szórakozóhelyekből és boltokból álló turistalátványosság 30 éve idegennek érződik a Balaton-parti városban, azonban négy év küzdelem után az önkormányzatnak sikerült elbontania a „Sun Cityt”. A város önkormányzata 2020 óta ügyködik azon, hogy elbontsák ezt a városnegyedet.
Huszonegy intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat, a beruházással jelentősen csökkenthető a vásárolt villamos energia mennyisége – jelentette ki Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester hétfőn.
Augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon – közölte az Országos Bírósági Hivatal.
A KSH friss adatai szerint 2024 májusában az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben az akkumulátorgyártást is magában foglaló villamosberendezés-gyártásában.
Ötmilliárd forint támogatást nyújt balatoni, önkormányzati tulajdonú szolgálati lakások kialakítására a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. A pályázatot a Balaton Fejlesztési Tanács hirdette meg idén márciusban, döntés az első körös pályázatokról július végén várható – közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteki, balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet, és 28 balatoni strandon loboghat a legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászló.
Czepek Gábor magyar-szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztésért felelős kormánybiztos és Andrej Kasana szlovák kormánymegbízott újabb tárgyalási fordulót tartottak 2024. július 8-án, a Bősi Vízerőmű látogatóközpontjában.
A lehetőség kedd esti felfüggesztéséig 32.430 előregisztrációs kérelem érkezett be a modern napelemes rendszerek telepítését támogató kiírásra.