Kaposváron, a somogyi megyeszékhelyen uniós támogatással elsőként helyeztek üzembe helyben megtermelt biogázt hasznosító buszflottát. A város 650 millió forintos uniós támogatást nyert el közösségi közlekedésfejlesztési stratégiájának kidolgozására.
Önkormányzati hírek
A közigazgatás fejlesztését az elmúlt tíz év visszaigazolta: működőképes a jó állam jegyében kialakított új struktúra, a kormányhivatalok, a járási hivatalok, a kormányablakok rendszere.
A nagy értékű eszközbeszerzés a település lakóinak, vállalkozóinak és az önkormányzat összefogásának eredményeként valósulhatott meg.
A NEAK ismét közzétette a praxisjog vásárlási és letelepedési pályázatok részleteit.
Az elmúlt hét péntekén volt „A bajnai Sándor-Metternich-kastélyegyüttes és parkjának turisztikai célú fejlesztése” nevű projekt ünnepélyes megnyitója (GINOP-7.1.1-15-2015-00004)ÂÂ – a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében.
A fővárosi cégeknél és intézményeknél működő szakszervezetek kompenzációt várnak a kormánytól az iparűzési adó elvonása miatt annak érdekében, hogy végrehajtható legyen a korábban megkötött bérmegállapodás – mondta érdeklődésünkre Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, miután egyeztettek a főváros vezetésével és közös nyilatkozatot írtak alá a fővárosi érdekképviseletekkel. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes hisz abban, hogy lesz béremelés.
A fővárosi Andrássy útról került át másfél kilométernyi díszvilágítás-füzér Jásdra.
A Dél-Alföldön 30-50 kilométerenként van már egy gyógyfürdő, és most többet is bővítenek állami támogatásból. Kisebb beruházásokra 1-2 milliárdot, nagyobbra 10 milliárdot is ad a kormány. A tulajdonos önkormányzatok eleinte ráfizetnek az üzemeltetésre, de a fürdők néhány év múlva már bevételt hozhatnak. Kérdés, hogy az egyre szélesebb kínálatban a nyereséghez szükséges vendégszámot sikerül-e hosszabb távon is megtartani. Tavaly a járvány országszerte majdnem százmilliárdos veszteséget okozott az ágazatban.
A pert kezdeményező Magyar Természetvédők Szövetsége azért támadta meg a projekt engedélyét, mert álláspontjuk szerint a látogatóközpont hátrányosan érintené a környezet és a természet állapotát.
2022. január 1-jétől megszűnik a kommunális adó Polgáron – közölte a vársovezetés a település hivatalos Facebook-oldalán.
Míg Zalaegerszeg a kutatás-fejlesztés területén lehet kiemelkedő, addig Sárospatakon egy frissen induló egyetem képezheti ki a jövő elismert szakembereit. Mindez azért kulcsfontosságú, mert az itt felhalmozódó tudás nemcsak az elmaradottabb térségek gazdasági fejlődésének lehet az indítókulcsa, hanem ezzel együtt a nemzet előrelépését is szolgálhatja.
Átadták a 28. Virágos Magyarország verseny négy fődíját, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíját és a fővédnöki díjat, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója.
A kormány családpolitikájának eredményeként ma 840 település működtet bölcsődét, a 2010-es 326 települési bölcsődéhez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton Őrbottyánban.
Szeged, Hódmezővásárhely és Algyő örül annak, hogy megindult a vasútvillamos-közlekedés, de vannak fenntartásaik és kéréseik a beruházással kapcsolatban – mondta közös sajtótájékoztatóján a három településvezető hétfőn Szegeden, a vasútvillamos Széchenyi téri megállójában.
Megpróbálja kiszámíthatóvá tenni a tervezett, nagy állami beruházások építési költségeit az a véglegesítésre és állami jóváhagyásra váró költségtervezési rendszer, amelynek első variációját elkészítette az Építési Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Egy építőanyag-kereskedelmi lánc tulajdonosa pár hónapja azt mondta, hogy az építőiparban akkora a drágulás, hogy volt olyan nap, amikor háromszor kellett átárazni a keresettebb termékeit.
A badacsonytomaji önkormányzathoz tartozó Badacsonyörs egykori kempingjét a helyiek strandként használták, a közelmúltban azonban munkagépek dózerolták le az élővilágot. Senki sem tudja, hogy mi épül ide, és mi lesz a vízparthoz való hozzáféréssel.
Magyarország egyik legszebb gyógyfürdője lesz a kiskunhalasi, mely 22 milliárd forintból épülhet meg.
A városvezetés a hathatós üzenetküldés érdekében fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén, ha nem kapják meg az államtól a fővárosnak járó 12 milliárd forintot.