A Gyöngyös nyugati elkerülő út első részének előkészítésére 564 millió forintot hagyott jóvá a kormány. Kérdés, hogy az EU finanszírozza-e a beruházást.
Önkormányzati hírek
2020 februárjában fogadta el a szombathelyi önkormányzat a Közösségi Bérlakás Rendszer (KBR) programját, azóta pedig keményen dolgoznak rajta, mivel minden jel arra utal, jól működik. A sok pozitívum miatt pedig úgy gondolta az önkormányzat, hogy jelentkezik a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) egyik pályázatára, A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjára. Ennek volt egyik témaköre a Szegénység Elleni Küzdelem, melyben végül nyert a szombathelyi önkormányzat.
A lakhatási válság enyhítését célzó lakásügynökség előkészítésén kezd dolgozni a II. kerületi önkormányzat az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE)szakmai támogatásával.
121 kistelepülésen nyílhat újra kisbolt a többmilliárdos állami támogatásnak köszönhetően – jelentette be a napokban a kormány. Mivel sok érintett faluban semmilyen szolgáltatás nincs, a helyiek örömmel fogadták a hírt. Közelebbről megnézve a helyzetet azonban kiderült: gyakori jelenség, hogy a vállalkozókat senki sem ismeri, semmilyen kapcsolatban nem állnak településekkel, nem ott élnek, talán még soha nem is jártak ott.
A településen nagyjából 60 százalékkal kell magasabb összeget fizetni, mint máshol. A nem számlázott víz arányát korábban 73 százalékosra becsülték.
Befejeződött a nyírbátori ipari park infrastrukturális és energetikai fejlesztését célzó bővítés, a közel 2,5 milliárd forint értékű beruházást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter adta át pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
Január végéig lehet javaslatokat tenni, mire költsék a pénzt.
Ilyen mértékű társadalmi nemtetszés-nyilvánítás után az önkormányzatnak nincs mit tennie, vissza kell vonnia a projekt támogatását – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.
Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége néven új szervezetet hozott létre a főváros vállalatainak hét szakszervezete – közölték az együttműködés résztvevői az MTI-vel.
Elkészült a bölcsődemintaterv-katalógus, amely az önkormányzatoknak és egyházaknak nyújt segítséget a bölcsődetervezésben – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
A műemlékegyüttes az Alföldön páratlan módon őrzi az évszázadokkal ezelőtti népi építkezés kultúráját.
A Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. és a Keviép Kft. fejlesztheti tovább a nyíregyházi állatkert jégkorszaki bemutatóját, nettó 6 milliárd 148 millió forintért. A fejlesztés első ütemére már ugyanennyit elköltöttek.
Az idén is ötmilliárd forintos keretre pályázhattak az önkormányzatok a szociális tüzelőanyag-programban, a lehetőséggel 2351 település élt – ismertette szerdán Dányban a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
Elkészültek az első tervek a budakeszi buszsávok kialakításáról. A fejlesztéssel a felére csökkenhetne az itt közlekedő buszok menetideje. A projekthez kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy a beruházás után a válaszadók 70 százaléka választaná a tömegközlekedést a Zsámbéki-medence és a főváros között.
Új kormányablakbusz áll forgalomba Pest megyében - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára Őrbottyánban.
Mintegy százötven év után Kiskunlacháza újra városi rangot kapott. A hír annyira friss, hogy a hivatalos honlapon a település még mindig községként szerepel. Pedig a tősgyökeres lacháziak a mai napig nem felejtették el, hogy a monarchia közigazgatási átszervezésének az áldozatai lettek. Ellátogattunk a „régi-új” városba.
A helyi buszállományt energiatakarékos és környezettudatos járművekre cserélik tavaszig. Veszprém útjain jövő májustól közlekedik majd öt darab, 12 méteres, alacsony padlós, 80 utas szállítására alkalmas jármű.
A tartósan betöltetlen praxisok száma is nagy ütemben nő, és ez a trend mostanában aligha fordul meg, mert az orvostársadalom közben egyre csak öregszik.