Mintegy 80 milliárd forintot fordít gazdaságfejlesztésre 2020-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat a rendelkezésére álló beruházási forrásából - jelentette be a térségi helyhatóság közgyűlésének elnöke sajtótájékoztatón pénteken Nyíregyházán.
Hírek
Átláthatóbbá vált az állam szervezeti- és intézményrendszere, ismertebbé vált az elektronikus ügyintézés és jelentős lépések történtek a korrupció elleni küzdelem területén is, ugyanakkor jobban be kell vonni a jogalkotás folyamatába a szakmai és civil szervezeteket, több időt kell hagyni a jogszabálytervezetek megvitatására - hangzott el azon az értékelő elemzésen, melyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi Intézete szervezett – írja az OrientPress Hírügynökség.
Jogerősen ötszázmillió forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte a bíróság Jászberény önkormányzatát, miután az több évig tartó jogi huzavona után pert vesztett a városi kórház működtetését biztosító egyik volt szolgáltató ellen.
Július 1-jén indul a fizető parkolás a III. kerület belső területein – írja az MTI.
Egy Miskolchoz nagyon közeli, gyorsan fejlődő település, Harsány önkormányzata idén januártól 250-300 ezer forintos támogatást kínál azoknak a fiataloknak, legyenek családosak, vagy még egyedülállók, akik náluk házat vásárolnak és letelepednek.
A földadó visszavonását kéri az önkormányzatoktól a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
Ünnepi szenátusi ülés keretében indította el új karát, a Nemzetközi és Európa Tanulmányok Kart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az új kar február elsején már meg is kezdte működését.
Elsöprő fölénnyel ismét a hollandok kerültek az Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexen élére, az elemzők szerint főként azért, mert az operatív döntések a betegszervezetekkel együttműködve, a finanszírozókat, politikusokat távol tartva születnek. Magyarország három helyet előrelépve a 25. helyen áll a 36-ból, 601 ponttal a maximális 1000-ből. A javulás jelei ellenére az index készítői szerint ennél sokkal többet kell tenni a magyar egészségügyért.
A közfoglalkoztatottak jelentős része nem talál vissza a munka világába, a legtöbb közmunkás hosszú távon „bezáródik" a közfoglalkoztatottságba.
Gyakorlatilag megszűnhet Magyarországon az önkormányzatiság, ha az utolsó fillérig megszabja a kormány, mire használhatják fel a települések az iparűzési adóbevételüket. A márciustól áthárított segélyezés ebben csak az első lépés, de várhatóan a közszolgáltatások és a közösségi közlekedés finanszírozásában is sokkal nagyobb szerepet kellene vállalniuk.
Tavaly év végi vagyoni helyzetükről egyes tisztségviselőknek is nyilatkozatot kellett tenniük szombatig. Az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek a vagyonnyilatkozata elolvasható az országgyűlés honlapján.
2015. évben is folytatódnak az egy napos képzések a közszféra belső ellenőrzésének gyakorlati tudnivalóiról. Februári témánk a belső kontroll rendszerek. Hogyan működtessük hatékonyan ellenőrzési rendszerünket? Hogyan feleljünk meg az ÁSZ elvárásoknak?
Az ágazati minisztériumok a jövőben egy kormányhivatalon keresztül fogják a szakmai politikájukat érvényesíteni a megyében – jelentette be Lázár János egy kormányablak átadásán. A kormány és az államreform-bizottság központosító ötletét heteken belül megszavazhatja a parlament. Lázár szerint 1870 óta nem volt ekkora átalakítás a magyar közigazgatásban – írja a hvg.hu.
Egy hónapon belül rendeletet kell alkotniuk a települési önkormányzatoknak a helyi segélyezésről, mert március 1-jével átalakul a szociális támogatási rendszer – írja az MTI.
Különösen méltánytalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete, hogy a korábbi ígéretek ellenére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói kimaradnak a közszolgálati életpályamodellből, a szakszervezet ezért Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult.
Első alkalommal vizsgálták Magyarországon az urbanisztika helyzetét. A most publikált friss kutatásból kiderült: hiányzik a megfelelő gazdaságfejlesztési szaktudás- írja a Figyelő Online.
Huszonhat új kormányablak nyílik a hétvégén, így összesen száz lesz az országban - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön. A közlemény szerint azt tervezik, hogy a kormányablakok száma az év végére eléri a kétszáznyolcvanat, így minden járási székhelyen lesz lehetőség az ügyintézésre.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen Sárközi János József, a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének büntetését, akit korábban felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtottak, mert pénzért akart lakáshoz juttatni két rászorulót.
Számos önkormányzat, köztük több balatoni település döntött az idegenforgalmi adó (ifa) emelése mellett, de a turisztikailag jelentős városok közül 2015-ben Gyöngyösön kérnek a legtöbbet egy éjszakáért, a tavalyi 400 forint után 505 forintot.
Az alulfinanszírozottságot, az elöregedést, az eltérő szakmai minőséget, az önkormányzatok gazdálkodási lehetőségeitől függő körülményeket, valamint a hozzáférés területi egyenlőtlenségeit nevezi meg a szaktárca az alapellátás legfőbb gyengeségeinek a terület átalakításáról készülő előterjesztésben. A Világgazdaság birtokába jutott jogszabálytervezetet csak márciusban kell a kormány elé terjeszteni, így abban még nem is szerepelnek konkrét változtatási tervek, csak irányok.
A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatását az adott évi költségvetési törvény (továbbiakban: Kvtv.) határozza meg. Az önkormányzatok a tárgyévi támogatásokat, a tárgyévet megelőző év végén, a költségvetési törvényjavaslat alapján, a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatóságán (továbbiakban: Igazgatóság) keresztül igényelhetik.
A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete elutasítja a kéményseprő-ipari közszolgáltatást érintő törvénymódosítási előterjesztést. Álláspontja szerint a javaslat szakmai szempontból elfogadhatatlan, működésképtelen modellt vázol fel.