Az újabb városegyesítés sohasem került le a napirendről, számos kisebb-nagyobb lépés utána az MDP uralomra jutása véget vetett a vitáknak.
Tudakozó
50 évet vajúdott a terv, először az érvek és ellenérvek csatájában, majd a kataklizmák gyötrelmei között, de 1950. január 1-ével megszületett Nagy Budapest!
Bár Köböl József példásan levezénylete Budapesten az önkormányzatiság maradékainak felszámolását, személyiségét akár érdekesnek is minősíthetjük.
Valószínűleg kevesen ismerik a tanácsrendszer bevezetése előtti utolsó főpolgármester, Köböl József nevét. Méltán vagy méltatlanul felejtette el őt az utókór?
Egy hiperaktív mozgalmár, aki mindenütt ott volt, milliónyi címet viselt, mégsem alkotott maradandót és a végén szinte észrevétlenül halt meg. Folytatjuk Szakasits Árpád életútjának bemutatását.
Szakasits Árpád nevét nagyívű pályája ellenére nemigen őrzi az elékezet. Sokaknak túlságosan, a hatalomnak azonban nem elégségesen volt kommunista.
Az őrület évei után a lerombolt Budapest közigazgatása is talpraállításra várt. Most a főpolgármesteri tisztség felemásra sikerült újjászületését mutatjuk be.
Folytatjuk Budapest születésének történetét. Van mire büszkének lennünk: alapos munka volt.
Egy kis pihentető közjáték következik – két részben, mielőtt átlendülnénk a főpolgármesteri/polgármesteri címek háború utáni, ötévnyi utójátékára.
Ha valaki bármi hatalmi szerepet vállal a nyilas párturalom alatt, hamar szembe jön a valóság: ép ésszel biztosan nem élhető meg.
1944 október 15-ével a szégyen és szörnyűségek korszakának utolsó állomására érkeztünk...
Keledy Tibor egy rendszeresen bombázott, zsidótlanításra ítélt fővárost vezethetett. Tette a dolgát, talán a tébolyult világon kívülinek érezte magát. A végén angolosan távozott: a nyilas hatalomátvétel után nem ment be többé a hivatalába.
Dr. Keledy Tibor máskor, egy másik világban talán korszakos vezetője lehetett volna a fővárosnak, de ő egy a Gestapo (és persze Imrédy Béla) által uralt világban mondott igent a felkérésre. Furcsa életútját mutatjuk be, az ítéletet az olvasókra bízva.
A közgyűlés többsége által elégedetten fogadott új főpolgármester, Homonnay Tivadar, az idő előrehaladtával egyre inkább tanúbizottságot tett emberi nagyságáról. A német megszállásig Budapest megmentéséért küzdött, a vészkorszakban üldözöttek ezreinek megmentésében működött közre.
A háborúpárti Bárdossy miniszterelnök menesztésével Horthy külön utak keresésébe kezdett, a fővárosi háttér megteremtése érdekében egy progresszív gondolkodóra, Homonnay Tivadarra váltotta az egyre inkább németpártivá váló Karafiáth Jenőt. 1942-ben járunk.
Kinevezett főpolgármesterként pártja érdekeit minden elé helyezte, de mindig is a centrumot kívánta képviselni. A korszak azonban nem a mérsékelt politikusok világa: dédelgetett álma, a soképületes sport-liget megépítése helyett a zsidótörvények végrehajtására kényszerült koncentrálni.
A 30-as évek második felének politikai légkörében már nem városházi gyakorlattal rendelkező, politika felett álló fővárosi vezetőre volt szüksége a kormányzatnak. Az autonómia a múlté: a tisztség egy az országos politikában tekintélyt kivívott, tapasztalt pártemberre várt.
Elképesztő tehetség és elszántság kellhetett ahhoz, hogy egy kisközség szegény szűr-szabó mesterének sokadik gyermekekéből főpolgármester legyen. És ilyen a sors: Borvendég Ferenc, ez a nagytudású szakember, néhány hónappal megválasztása után, íróasztalában ígéretes tervek kidolgozott vázlataival távozott az élők sorából: egészsége csak eddig bírta.