Május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai az idén 25. alkalommal meghirdetett Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amely az ország egyik legnagyobb társadalmi megmozdulása - mondta a versenyt lebonyolító Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
Önkormányzati események
Egyetértési nyilatkozatot írt alá Bécs városa a Közép-európai Egyetemmel (CEU) egy campus létesítéséről – írta az APA osztrák hírügynökség. Az egyetértési nyilatkozatban foglaltak az aláírást követően még a bécsi önkormányzat kulturális, tudományos és sportbizottsága elé kerülnek vitára.
Az önkormányzat 250 millió forintos európai uniós forrásból létesít helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist Cserdiben – hangzott el a túlnyomó többségében cigány lakosságú baranyai községben tartott projektnyitón.
2012 májusában döntött a kormány a Magyar Királyi Honvéd Ludovika történelmi együttesének újjáépítéséről, a Ludovika Campus megvalósításáról. Ennek nyomán 2018 tavaszán a campus mellett belső-Pest legnagyobb közparkja is megújult, kibővült.
Kormányablakot avattak a múlt héten a nyíregyházi vasútállomáson, az ügyfelek kedd óta vehetik igénybe a nyírségi megyeszékhely harmadik kormányablakának szolgáltatásait. A MÁV-állomás emeletén lévő kormányablakot a MÁV alakította ki, és bocsátotta a megyei kormányhivatal rendelkezésére
Az Európa Sportfővárosa titulust 2001 óta minden évben a kontinens egyik, 500 ezer főnél nagyobb városa nyerheti el. A városnak az adott évben összesen legalább 365 sporteseményt kell rendeznie, beleértve a helyi, közösségi, regionális, országos, illetve nemzetközi versenyeket.
Az év utolsó időközi választásait rendezik meg vasárnap: Kisbajomban (Somogy) és Őcsényben (Tolna) polgármestert, Pusztahencsén (Tolna) pedig polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak – adta hírül az MTI.
Csalással próbálta megnyerni a választást egy 61 éves férfi, hogy polgármester lehessen. Ellene és társa (egy 64 éves nő) ellen választás rendje elleni bűntett miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
Több mint 300 település közül Veszprém és Lajoskomárom nyerte el az idén a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját, így ők képviselik Magyarországot jövőre az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén, az Entente Florale Europe megmérettetésen.
A kormány célja boldogulást kínálni a kisebb városokban, községekben élők számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Makón. A kormány társadalmi és politikai célkitűzése, hogy minél több család számára boldogulást kínáljon ott, ahol megszülettek, ahol élnek – mondta Lázár János a Maros-parti városban tartott lakossági fórumán.
A TÖOSZ és a Francia–Magyar Kezdeményezések a TÖOSZ-tag önkormányzatok részére szervezett örökségvédelmi konferenciát a Budapesti Francia Intézetben. A konferencián francia és magyar előadók mutatták be a két nemzet települési örökségvédelmi lehetőségeit, módszereit, a települési örökségvédelmi tevékenység eddigi tapasztalatait.
Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg vehette idén az UNICEF Gyerekbarát Település címét és az ezzel járó két-két millió forintos támogatást csütörtökön Budapesten. Az UNICEF 1996-ban indította el a gyermekbarát városok programját, Magyarország 2015-ben csatlakozott. A pályázatra a gyermekek jogait kiemelten kezelő önkormányzatok jelentkezhettek.
Ünnepélyes záró konferencia keretében az eredményhirdetéssel zárult a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának 2017-es szakasza. Két témakörben érkeztek pályázatok, a döntőben végül hat önkormányzat pályázata részesült elismerésben.
Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár avató beszédében magyar, nemzetközileg is elismert, protestáns írónak nevezte Szabó Magdát, akinek műveit 42 nyelven olvassák világszerte.
Legutóbb csaknem száz éve folyt a maihoz hasonló óvoda- és iskolafelújítási program az országban, nincs olyan település, ahol ne lenne óvoda- vagy iskolafelújítás ezekben az években – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen egy felújított óvoda átadásán.
Amióta szeptember 30-át, az első helyhatósági választások napját a helyi önkormányzatok napjává nyilvánította határozatában az Országgyűlés, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége minden évben konferencia keretében emlékezik meg e napról.
A magyar kormány számára nemcsak az országos közúthálózat fejlesztése fontos, hanem az önkormányzatok kezelésében lévő belterületi utaké is - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.