A tájékoztatás és koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara.
Érdekességek
Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján.
Az Ipolytölgyes önkormányzata számos környezeti kitüntetés és minisztériumi dicséret mellett komoly nemzetközi elismeréssel is rendelkezik. A Hosszúlétra önkormányzati szemlélet kialakításáért a bécsi székhelyű Social Marie szervezet I. díjjal jutalmazta Ipolytölgyest 2023-ban.
5 milliárd 977 millió forintért vásárolta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a zalaszabari Zobori Élmény Parkot – írja a 24.hu a közérdekű adatigénylésre kapott válaszok alapján.
Három napos programsorozattal ünnepli Miskolc az 1909-es városi rangra emelkedését.
Ezúttal Vonyarcvashegyen számolják fel az engedély nélküli stégeket, a vízügy embereinek sok helyen kapukkal is meg kell küzdeniük, holott az még a legális építmények esetén is tilos, ha közterületről vezetnek a vízbe.
Csaknem 1,3 milliárd forintnyi uniós forrásból elkészült a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ Tiszafüreden.
Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
A 2024. június 9-ei európai parlamenti, önkormányzati és nemzetiségi választás apropóján a Political Capital készített egy összefoglalót a választási rendszerekre és a szavazás módjára vonatkozó legfontosabb információkról. A jobb megértést egy oktatóvideó is segíti – magyarul és angolul egyaránt.
A dolgozó orvosok száma – fogorvosokkal együtt – tavaly 3,4 százalékkal 42.065-re nőtt, közölte a statisztikai hivatal. A KSH friss adatsorából kiderül, hogy ez több évtizedes rekord, a 2001-ig visszamenő adatsorban az eddigi csúcs a 2019-es 41.282 dolgozó orvos volt.
Budapesten összegyűjti és nehéz sorsú falvakba viszi a hasznos holmikat az Adománytaxi Alapítvány. Az ott élő emberekre nem rászorulóként, hanem vásárlóként tekintenek, és ezzel közösséget formálnak.
Gyulán lesz idén május 9. és 12. között a világ tűzoltóinak legnagyobb baráti találkozója, a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra.
A kulturális és kreatív iparágak különösen fontos szerepet töltenek be annak alakításában, hogy egy város mennyire élhető.
Márciusban is erős forgalmat generált a SZÉP-kártya, amely továbbra is a turizmus motorja. Míg tavaly márciusban 2,6 millió felhasználó rendelkezett SZÉP-kártyával, idén márciusra már 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma, míg a költések összege a hónapban megközelítette az 59 milliárd forintot.
Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta a köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.
Nőtt a tankerületek adóssága, a legnagyobb, 340 milliós tartozást a Belső-Pesti Tankerületi Központ halmozta fel.
Több mint 190 ezer notebookot oszt ki a kormány az általános és középiskolákban, így összesen már mintegy 450 ezer diák tanulhat a költségvetési forrásból beszerzett, korszerű eszközökön – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A lakáshitelek kamata jelenleg 6 százalék körül van, ez kedvezőbb, mint korábban volt, de időnként van még lehetőség ennek csökkentésére. A lakáshitelünket olcsóbbá tehetjük, ha egy része államilag támogatott hitel, de előfordul, hogy még ehhez is szükség van piaci lakáshitelre. Hogyan érdemes választani?