Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel programcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, amely 16 millió forintból valósul meg, többek között az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
Pályázatok
Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Magyargécen.
A hatékony költségvetési tervezéshez elengedhetetlen, hogy minél teljesebb kép alakuljon ki a közpénzből gazdálkodó szervezetek tevékenységről. Az önkormányzatok államháztartás felé történő adatszolgáltatásának további javítását a kormány idén 150 millió forinttal kívánja elősegíteni – jelentette be Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.
Több mint 4,5 milliárd forintot nyert el 87 Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás telephelyének fejlesztésére. A kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának keretében a vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére irányuló pályázat 2018 májusában jelent meg.
Az illegális hulladéklerakók felszámolását támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv céljainak megvalósítása érdekében a tárca mintegy 240 millió forint támogatást bocsát a települési önkormányzatok rendelkezésére.
Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődik idén a szekszárdi ipari parkban, ahol mintegy kétezer négyzetméterrel bővül a csarnokok alapterülete – közölte a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezető-helyettese, Ladányi Roland az MTI-vel.
A program lehetőséget kínál a közigazgatás iránt érdeklődő fiatal szakemberek számára, hogy szakmai karrierútjukat a hazai és nemzetközi közigazgatásban szerzett munkatapasztalattal alapozzák meg – írja a Vas Megyei Kormányhivatal.
Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként februártól a Magyar falu program keretében. A pályázatokat a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez, és a pályázatok előfinanszírozottak lesznek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Vízközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából nyújt támogatást az önkormányzatoknak annak érdekében, hogy a települések ivóvízminősége megőrizhető, javítható legyen.
Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság, egyet környezetvédelmi, egyet pedig természetvédelmi területen. A projektek együttes költségvetése meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A programok megvalósítása 2019 januárjától kezdődhet meg.
Szolnokon a helyi önkormányzat szociális alapszolgáltatási ellátásokat egyesítő központot hoz létre, a beruházás a tervek szerint 2019. november végére készül el – közölte Tompa Zsuzsanna kommunikációs projektmenedzser az MTI-vel.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a közleményben felsorolt, Széchenyi 2020 keretében megjelent felhívások az alábbiak szerint változtak:
A Pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztésére, korszerűsítésére jelent meg újabb pályázati kiírás 4 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A támogatási kérelmeket 2019. január 23-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázó települések a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
A rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mentén, összesen mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium. A pályázati lehetőségek az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják.
A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására – hangsúlyozta a Magyar Időkben Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.
A díjra önkormányzatok, önkormányzati társulások, civil szervezetek pályázhatnak. A hagyományos és tájjellegű termékek piacra jutását segítő, népszerűsítésükben részt vállaló közösségeket elsimerése a cél.
Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzések támogatására, a programban hárommilliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból. Önkormányzatok, gazdasági társaságok és magánszemélyek adhatják be a pályázatot a vissza nem térítendő támogatásra október 29-én nyolc órától.
A Belügyminisztérium idén nyolcmilliárd forinttal támogatja az önkormányzati fejlesztéseket, ezek között bölcsődei, óvodai, védőnői, orvosi, illetve sportintézmények, valamint belterületi utak, járdák felújítását – közölte a minisztérium önkormányzati államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.