Két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-, illetve átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben.
Pályázatok
Május 22-ig lehet pályázni a Magyar Marketing Szövetség elismerésére, a Városmarketing Díjra. Települési és megyei önkormányzatok, térségek, társulások, szakmai és civil szervezetek, vállalkozások egyaránt elnyerhetik az elismerést városuk, településük, illetve térségük érdekében 2019. január 1. és 2020. február 29. között megvalósított marketingtevékenységükkel.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, hogy elismerje azokat a könyvtárakat és könyvtári tevékenységet végző szervezeteket, amelyek évek óta magas színvonalú munkát végeznek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minden korábbinál nagyobb keretből biztosít összesen 28 millió forint támogatást országhatáron átnyúló kerékpáros túrák megszervezéséhez. A tárca a Nemzeti Összetartozás Évében minél több helyi közösséget szeretne bevonni a májustól októberig tartó eseménysorozatba. Az önkormányzati és civil szervezők április elejéig nyújthatják be pályázataikat.
Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra - jelentette be Gyopáros Alpár.
Három friss pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, ezúttal hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére.
Egymás után két kormányhatározat is megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben, amelyek lényege, hogy február 20-ig ki kell dolgozni a Magyar Falu Programban idénre rendelkezésre álló 40 milliárdos keret pályázati felhívásait és folyamatosan meg kell azokat hirdetni, március 15-ig pedig ki kell írni a vidéki mellékúthálózat üzemezett felújításához kötődő feltételes közbeszerzési eljárásokat is.
Az Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően 100 iskola-és óvodakert jöhet létre és újulhat meg az Országos Iskolakert-fejlesztési Program harmadik üteme keretében. A tárca, az Iskolakertekért Alapítvány és a Kék Bolygó Alapítvány közös programja az idei évben 50 óvodakertet és 50 iskolakertet támogat az első ütemben elindított megyei mentorkertek országos hálózatának egyidejű fejlesztése mellett. A programra már lehet pályázni.
Az illegális eredetű fatermékek közérdekű célú felhasználására indított pályázati lehetőséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az Agrárminisztériumban tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az EUTR ellenőrzések során elkobzott termékekből a program első szakaszában csaknem 1300 köbméter (mintegy 13 ezer mázsa) tűzifára pályázhatnak ingyenesen önkormányzatok, közhasznú szervezetek, valamint egyházak és egyházi jogi személyek.
Közel 600 bölcsődei, minibölcsődei férőhely valósulhat meg mintegy 3,2 milliárd forintból 32 településen a bölcsődei fejlesztési programban, támogatva ezzel a munka és a családi élet összehangolását – tájékoztatta Berczik Ábel az MTI-t.
Megjelent csaknem 11 milliárd forintos keretösszeggel egy olyan uniós pályázat, amely önkormányzati ingatlanok energiahatékonysági felújítását támogatja a klímavédelem jegyében – derül ki a hivatalos pályázati oldal egyik friss híréből. Mindez azt követően történt meg, hogy az elmúlt években adataink szerint összességében már 233 milliárd forintnyi EU-támogatást kaptak az önkormányzatok energiahatékonysági és megújuló energiás projektjeikre, amelyekből közel 1700 darab fejlesztés valósult meg országszerte.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 61/D. § (1) bekezdés d) pontjában rögzített, a nemzeti emlékhelyek fenntartható használatát elősegítő támogatásokra a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény a tárgyévre 49,5 millió Ft-ot biztosít. A támogatás a nemzeti emlékhely védelmével, megóvásával, fenntartásával, bemutatásával, fejlesztésével kapcsolatosan felmerülő működési vagy felhalmozási jellegű kiadások fedezetét biztosító, nem visszatérítendő támogatás.
Ebben az évben is folytatódik, sőt bővül a Magyar falu program. Magyarország kormánya eltökélt annak a célnak az elérésében, hogy megállítsa a magyarországi kistelepülések népességcsökkenését. Ehhez javítani akarják a falvakban élők életminőségét.
A kormány idén összesen hatvanötmilliárd forinttal segítette az ötezres lélekszám alatti településeken az életminőség javítását a Magyar falu program erre a célra szolgáló alprogramján keresztül.
A Falufejlesztési Társaság Kemény Bertalan tiszteletére, mint a Falufejlesztési Társaság megalapítója és a falugondnoki szolgálat létrehozója emlékének megőrzésére Kemény Bertalan Falufejlesztési díjat alapított.
Szerte a Kárpát-medencében számos önkormányzatot támogat a magyar kormány jövőre is – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatorna műsorában. Ennek célja a magyar–magyar kapcsolatok erősítése, hogy bárhogyan alakul a jövő, eltéphetetlen kötelékek alakuljanak ki.
Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti az Agrárminisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását. Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák.
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn.