Az emberi erőforrások minisztere – a belügyminiszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben – pályázatot hirdet Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 3. melléklet II. 4. a) pont szerint a közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra.
Pályázatok
A kerékpárosbarát település és a kerékpárosbarát munkahely idei pályázati kiírásaira július 15-én délig lehet jelentkezni elektronikus úton – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma immár 10. alkalommal hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. Idén 80 millió forint keretösszegű kiírásra pályázhatnak kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek 2020. augusztus 3-ig. A pályázati kiírás 2020. július 1-től, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján, a www.emet.gov.hu címen érhető el. A pályázaton legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
A gyermeknevelés támogatása a járványügyi készültség alatt sem állhat le, ezért idén is 1,5 milliárd forintnyi támogatást vehetnek igénybe az önkormányzatok a gyermekétkeztetés fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Jövőre is több tízmilliárd forint áll majd rendelkezésre a Magyar falu programra, új elemként elindul a kiskereskedelmi szolgáltatások fejlesztési támogatása. Polgármesterek kérdezték a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost.
A pályázat célja a kétezer fő alatti magyarországi kistelepülések értékmentő-értékteremtő közösségei létrehozásának, valamint közművelődési szakmai tevékenységek megvalósításának a támogatása.
A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program támogatást nyújt egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállításához.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület Budapest XVII. kerületi raktárába rendszeresen érkezik tartós és friss élelmiszer, amelynek átvételére pályázatot hirdet.
A járvány ellenére is töretlen volt az önkormányzatok pályázói kedve.
Költségvetési csalás bűntette miatt vádat emeltek öt férfi ellen. 2011 és 2014 között megkíséreltek szabálytalanul megszerezni több mint félmilliárd forint támogatást egy uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósítandó mórahalmi makettpark építésére.
A Népi Építészeti Program idén nyáron két újabb lehetőséget ír ki támogatás igénylésére, júniusban a tájházak, júliusban pedig magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak nyújthatnak be kérelmet szakmai előkészítésre és felújításra.
Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt, ötmilliárd forint keretösszegű pályázati lehetőségek. A kiírás már elérhető a kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján. A pályázatokat július 1-jétől lehet benyújtani augusztus 7-éig.
Kilencmilliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a vissza nem térítendő támogatást pedig az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre és felújításokra lehet fordítani – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
Az Európai Bizottság mától elérhetővé teszi negyedik, egyben utolsó pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról.
Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat. A kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.
Újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda Program keretében - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta, hogy a Digitális Jólét Program már eddig is több mint száz intézménynek segített saját honlapjuk kialakításában. 2020-ban további száz óvoda kaphat egységes szolgáltatásként kész arculati elemeket tartalmazó modulokat, hogy így igényeinek megfelelően alakíthassa ki webes felületét.
Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen - jelentette be Nagy István agrárminiszter Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében.
Több mint száz kistelepülésen alakítanak ki szolgálati lakásokat, erre ötmilliárd forintos keretösszeget különítettek el a Magyar falu programban. A program népszerű, a rendszer rugalmas, gyorsan hoznak döntést egy-egy pályázati támogatásról, és gyorsan is utalják a támogatási összeget.