Eddig tiltott területen is lehetővé teszi a bányanyitást egy frissen megjelent kormányrendelet.
Környezetvédelem
Két cég is akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzemet, illetve raktárat tervez létesíteni a fóti ipari parkban – csakhogy a helyiek nem szeretnék, ha a szomszédjukban innentől több ezer tonna veszélyes anyagot tárolnának. Sőt még a fideszes vezetésű önkormányzat sincs elragadtatva attól, hogy kész tények elé állították.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot december 28. és 30. Az egyesület úgy tervezi, hogy a madárszámlálás ezután heti egy-egy napon egészen 2023. február 28-ig folytatódik.
Komplex hulladékgazdálkodási központtá bővíti a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központot a Budapesti Közművek Nonprofit (BKM) Zrt.
Automata folyótakarító hajót és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszert fejlesztett ki egy hazai vállalkozás.
Véderdősítési program kezdődött Debrecenben, hétszázhuszonöt fát és húszezer erdészeti facsemetét telepítenek a városban – jelentette be Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a Vértessy-kúria mögötti területen, ahol az első száz fát elültették.
LED-fényforrásra cserélhetik régi izzóikat a kaposváriak, az önkormányzat indította el az energiatakarékosságot és a környezet védelmét szolgáló programot – jelentette be a somogyi megyeszékhely polgármestere, Szita Károly (Fidesz-KDNP)
Az önkormányzatok többsége súlyos problémának ítéli a klímaváltozást, a jelenlegi energiaválság pedig szinte minden önkormányzatnak problémát okoz. Saját energiaköltségeik megugrását és a lakosság nehézségeit egyaránt aggasztónak tartják, derült ki az Energiaklub legújabb felméréséből.
Folyamatosan szolgálják ki a lakossági tűzifaigényeket és növelik a termelési kapacitást az erdőgazdaságok – közölte Nagy István agrárminiszter, a minisztérium közleménye szerint.
Székesfehérvár élen jár a zöld átállásban, de van hova fejlődni, és kell is, mert ha azt kérjük az emberektől, hogy gondolkodjanak zölden, előtte a városnak is jó példával kell előállnia – mondta a település polgármestere, Cser-Palkovics András.
A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendeletbe ütközik a Budapest egyik védett erdejében tervezett tarvágás – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel.
Miközben az elmúlt 120 év legforróbb nyara tette próbára a városlakókat, Budapesten saját tulajdonosaik sosem látott mértékben pusztítják a kertjeiket.
A közösségi közlekedés igénybevételére kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára Debrecenben, ahol tizenkét elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával.
Számunkra a természetvédelem nemcsak egy szakma, hanem teremtésvédelem is, amiben nagyon fontos szerepe van a 17 natúrparkunknak, amelyek az ország területének csaknem tíz százalékát lefedik – közölte Nagy István agrárminiszter a II. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozón.
A sikeres próbaüzemet követően augusztus végén megkezdte működését a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divízió hulladékátrakó-állomásként üzemelő logisztikai szolgáltatóközpontja.
Az illegális fakitermelés és kereskedelem visszaszorítása nemcsak gazdasági érdek, de az országfásítási programmal együtt a klímaváltozás káros hatásait is enyhíti, mivel a meglévő, fával borított területek védelmét, fejlesztését szolgálja.
A tartós meleg és a rendkívüli mértékű vízhiányos állapot hatására július utolsó hetétől egy jelenleg még mérsékelt volumenű, de elhúzódó jellegű, egyre inkább fajspecifikus halpusztulás alakult ki a Velencei-tavon.
A mezőgazdasági termőterületek digitális talaj- és vízgazdálkodási térképeinek kifejlesztésében vesznek részt az ELKH Agrártundomáyi Kutatóközpont Talajtani Intézetének szakemberei egy konzorcium keretében, amely segíthet az egyes termőtalajok aszályérzékenységének előrejelzésében, a természetes vízvisszatartás tervezésében.