A közszféra átláthatósága a jó kormányzás és a tisztességes ügyintézés lényeges eleme, és fontos eszköz a korrupció elleni harcban is - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a jó állam aspektusairól rendezett budapesti konferencián.
Az önkormányzati rendszer megújítása
Nincs elegendő felkészülési idő a kistelepülési polgármesteri hivatalok köztisztviselőinek képzésére, ráadásul nincs tesztidőszak sem, hogy megtanulják az új központi elszámolási rendszer (ASP) működését. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a Magyar Államkincstár központjában és a „végeken” is a technikai feltételek biztosítását várja és folyamatos élőszavas segítséget kér a munkatársaknak.
Hamarosan még gyorsabbá válik az ügyintézést a kormányhivatalokban, folyamatban lévő ügyeinkről pedig naprakész információt kaphatunk, ha megvalósul az új egységes irat- és folyamatkezelő rendszer.
A szocialista vezetésű XIII. kerületi önkormányzat nem szeretné az összes, iskolához tartozó vagyonát átadni az államnak. Ezért négy iskolát társasházzá nyilvánítanak, hogy megmentsék az uszodákat és tornatermeket – írja az Index. Hagyja ezt a kormány? És mit jelent, ha társasházba járnak a gyerekek?
A Klik vezetői azt mondták, a tartozásállományt rendezték, most modellezik az új működési egységeket.
Olyan projektet indít a Belügyminisztérium, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy két-három éven belül megújuljon az önkormányzati irányítás. A program az önkormányzati rendszer működésének, az önkormányzatok fejlesztéseinek, elképzeléseinek figyelemmel kísérésével foglalkozik.
A közigazgatás reformjának megkoronázásaként a közigazgatási hatósági eljárásokat és a közigazgatási bíróságok eljárásait szabályozzák újra az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló javaslatok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlésben, a törvényjavaslatok általános vitájában.
Fideszes polgármesterek is elmentek a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) balatonszemesi konferenciájára, ezzel is jelezve, hogy pártállástól függetlenül aggódnak az önkormányzatok jövője miatt. A szervezet ügyvezető alelnöke a Népszavának úgy nyilatkozott, az Alaptörvényben kellene rögzíteni az önkormányzatok jogait, hogy a kormány végre befejezze a települések pénzügyi mozgásterének csorbítását, feladataik államosítását.
Jelenleg még a 2004-ben elfogadott közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló úgynevezett Ket törvény van érvényben, amelyet azóta többször módosítottak. Jelenleg ismét zajlik a törvény-előkészítő vita, amelynek alapvető kérdése, hogy új törvényt fogadjanak el vagy a korábbit módosítsák. A lehetőségekről Gyergyák Ferenccel és Szmetana Györggyel zajlott beszélgetés a Rádió Orienten.
Egyre látványosabban nyirbálja a központi hatalom az önkormányzatok önállóságát. Ennek legutóbbi jele a hulladékszállítás díjbeszedésének központosítása vagy az iskolák működtetésének elvétele. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint mindez egy folyamat része. Interjú a Szabad Földben.
Magyarország helyi esélyegyenlőségi programokra vonatkozó szabályozása ad iránymutatást a társadalmi integrációval kapcsolatos legsürgetőbb kihívásokkal foglalkozó beavatkozások tervezéséhez és megvalósításához.
Ezer faluban működik már falugondnoki és ötszáz tanyasi területen tanyagondnoki szolgálat. A falu-, illetve tanyagondnok az önkormányzat kinyújtott keze, aki a minőségi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyét adja meg a kistelepüléseken élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A Belügyminisztérium és az országos önkormányzati érdekszövetségek a tárca kezdeményezésére egyeztettek az önkormányzatok gazdálkodásához, adózásához számítógépes támogatást nyújtó ASP rendszer bevezetésének ütemezéséről, a csatlakozás várható feltételeiről.
Sokan már júliusban jelezték az államnak, hogy a jövőben milyen díjakat nem szeretnének befizetni, s mely közigazgatási eljárásokat tartják a kelleténél bonyolultabbnak. A Magyar Idők megtudta: az idei állami rezsicsökkentésről szervezett konzultáció első felében 130 ezer személy fejtette ki a véleményét. Akinek van javaslata arról, hogy milyen költségeket töröljenek el, a kérdőívek kitöltésével még a jövő héten elmondhatja.
Jogszabály-módosítást javasol az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes annak érdekében, hogy a nemzetiségi önkormányzatok is delegálhassanak tagot az iskolai intézményi tanácsokba. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem lát elvi akadályt a módosítás előtt, a biztos és helyettese valamennyi érdekelt bevonását kéri az előkészítésbe - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel.
Az önkormányzatok érintő kormányzati lépéseket kritizálta két budapesti fideszes polgármester Tusványoson. A XVI. kerület polgármestere szerint visszafejlődnek az önkormányzatok, amiből nagy baj lesz. A véleményét Orbán Viktornak is megírta, de választ nem kapott.
Érdekeltségi szabályzatot dolgoznak ki az iskolák vagyongazdálkodására - ez is része lesz a bővülő intézményi gazdálkodásnak - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Az új fenntartói modell januártól működik.
Változatlanul játszadozik a kormány az önkormányzati dolgozókkal. Külön akar tárgyalni az önkormányzati szövetségekkel és a köztisztviselők szakszervezetével, holott mindegyikük ugyanazt akarja: 30 százalékos béremelést októbertől a helyi hivatalok köztisztviselőinek.