2024. júl. 8. Hétfő
25.39°C

Hírek

Fogyatékosság-barát munkahely lett a kőbányai önkormányzat

mozgasssA kőbányai városvezetés tevékenységében minden területen jelen vannak a megváltozott munkaképességű kollégák: egészségszobákban vak és siket személyek nyújtanak hivatali masszázs szolgáltatást, emellett mozgáskorlátozottak és siketek segítik a térfigyelő rendszer működését. A Rádió Orienten Szabó Krisztián jegyző elmondta, a hivatal emellett érzékenyítő tréningeket és fogyatékossággal kapcsolatos attitűdmérést is végez.

Újra csúcsidőben szállítják a szemetet

kukasAz InfoRádió hallgatói újra azt tapasztalták, hogy a szemétszállító járművek a reggeli csúcsforgalomban viszik el a hulladékot Budapesten. A Városháza korábban azt közölte, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó célgépeinek már évek óta reggel 7 órára el kell hagyniuk a belvárosi területeket. Ez alapvetően a pesti oldalon a Duna és Nagykörút által határolt területet, a budai oldalon pedig a körút és a Duna által körülzárt övezetet jelenti.

Budapestnek vége?

budap kA budapesti városvezetésnek már beleszólása sincs abba, hogy mi épül a magyar fővárosban, még akkor sem, ha az ehhez szükséges terület a Fővárosi Önkormányzat tulajdona. A közvilágítástól kezdve a patkányirtásig mindenre sokkal kevesebb pénz jut a elolvadó büdzséből.

Helyi ombudsman Budaörsön: elsőként az országban

budaors1Az országban egyedülálló módon helyi esélyegyenlőségi szószóló kezdheti meg a munkát Budaörsön. A helyi ombudsman feladata a társadalom sérülékeny csoportjainak képviselete, érdekeik érvényesítése lesz a döntések során.Budaörs eddig is komoly figyelmet fordított a sérülékeny, ill. hátrányos helyzetű csoportok szempontjaira: a mozgáskorlátozottak, illetve a vakok és gyengénlátók helyi szervezeteivel évek óta együttműködik az önkormányzat.