Hirdetés
Üdvözöljük az ETK Önkormányzati Klub főoldalán
Lenyúlták a támogatást – csillagászati áron épültek a játszóterek
2020. október 22. csütörtök, 06:00

justitiaNégy férfi ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, mert túlszámlázással több mint hétszázmillió forintos kárt okoztak játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során.

 
Figyelmeztetés Kijevből helyhatósági választások előtt
2020. október 21. szerda, 06:00

potapi arpadjanos01Az ukrán külügyminisztérium óva intette kedden a magyar tisztségviselőket attól, hogy kárpátaljai látogatásaik során politikai agitációt folytassanak, s hogy beavatkozzanak a vasárnap esedékes ukrajnai helyhatósági választásokba, ezenkívül a rendvédelmi szervekhez fordult kérve az ilyen cselekmények „értékelését”.

 
Megjelentek a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázati kiírásainak eredményei
2020. október 20. kedd, 07:00

magyar falu logoMegjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2020. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásainak eredményei.

 
A praxisközösség a házi gyermekorvosi rendszer végét jelentheti
2020. október 19. hétfő, 08:00

potagyorgyAz egészségügyi alapellátó rendszer átalakítása hosszútávon többet ronthat a helyzeten, mint javíthat – nyilatkozta az ATV-nek a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Szerinte a kormány reformja néhány éven belül a teljes házi gyermekorvosi rendszer kivezetésével végződhet.

 
500 milliós támogatás közlekedésfejlesztésre Pest megyei önkormányzatoknak
2020. október 19. hétfő, 07:00

zebraAkár 500 milló forint vissza nem térítendő támogatás juthat közlekedésfejlesztésre a települési önkormányzatok számára. A pályázatok benyújtására 2020. november 12. napjáig lesz lehetőség.  

 
Kiszivárgott, milyen lehet az új háziorvosi rendszer
2020. október 16. péntek, 07:00

orvos1Mintegy ezer praxisközösségbe szervezné a kormányzat a nagyjából 6500 házi- és gyermekorvosi praxist – tudta meg a Népszava a birtokába került törvényjavaslatból.

 
Máris megáradtak a magyar folyók
2020. október 15. csütörtök, 08:30

arviz00A folyamatos esőzések hatására több magyarországi folyón árhullámok alakultak ki – hívta fel a figyelmet az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdai közleményében.

 
A Felzárkózó települések program egyházainak találkozója
2020. október 21. szerda, 07:00

pintersandorDr. Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére az egyházi vezetők 2020. szeptember 22-én lehetőséget kaptak arra, hogy párbeszédet folytassanak a „Felzárkózó települések” program előrehaladásáról és azzal kapcsolatos tapasztalataikról.

 
Javulunk újrahasznosított hulladékban
2020. október 20. kedd, 06:00

boros anita itmBefejeződött az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben összesített elmúlt évi hulladékgazdálkodási adatok elemzése. Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke, és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés.

 
A víz megtartását segítő mintaprojekt öt településen
2020. október 20. kedd, 07:30

viztar2A víz megtartását segítő mintafejlesztések valósultak meg öt településen egymilliárd forintos projekt részeként - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára.

 
Uniós források közvetlenül az önkormányzatoknak
2020. október 19. hétfő, 07:30

valasytHelyi népszavazási kezdeményezéseket jelentett be harminc magyar városban és Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester. Szerinte a helyieknek kell dönteniük az EU-tól a koronavírus okozta válság utáni helyreállításhoz érkező források felhasználásáról.

 
Nemzeti Közszolgálati Egyetem: elitképző program
2020. október 19. hétfő, 06:00

koltay andras nke02Ludovika Collegium néven tehetséggondozó programot indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A legnevesebb angolszász egyetemek mintáját követő szakkollégium lehetővé teszi, hogy a hallgatók megvitathassák egymással a különböző diszciplínákat.

 
Főváros-kormány párbeszéd
2020. október 16. péntek, 06:00

furjes balazs02A kormányoldal értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülése - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, Fürjes Balázs a tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

 
Újabb adóbevételektől esnek el az önkormányzatok
2020. október 15. csütörtök, 06:00

adozAz Index írásaalapján a parlament elé terjesztett adótörvényekben olyan átalakítások érintik a helyi adókat, amelyek révén lényegében értelmét veszíti az önkormányzati adóztatás.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

2. oldal / 411

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

belso kulsonemz