A MÁV és a MÁV-START a szakszervezetekkel kötött megállapodások minden egyes pontját maradéktalanul betartotta és betartja, ezért a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.
Önkormányzati hírek
A jövő év elejétől indulhat Magyarországon a háziorvosi rendszer megreformált változata, az ezzel kapcsolatos kísérlet legfőbb tanulsága az volt, hogy a gondot okozhat a kellő létszámú szakszemélyzet biztosítása.
Rezsitámogatást kapnak a rászoruló családok és idősek a fővárosban – jelentette be a főpolgármester.
Közérdekű adatigénylést nyújtott be a Belügyminisztériumnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, miután a hvg.hu megírta, Pintér Sándorék egy rejtélyes, orosz hátterű honlap IQ-vizsgálatának elvégzésére kötelezik az állami gondoskodásban élő gyerekeket.
A népszámlálás nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdései azért különösen fontosak, mert az ezekre érkező válaszokból származó adatok képezik a jogalapját a nemzetiségi önkormányzatok megalakításának, a nemzetiségi nyelvhasználatnak, valamint nagymértékben segítik a nemzetiségi önkormányzatok munkáját – írta közleményében a Központi Statisztikai Hivatal.
Rendezettebb a kép: a drágítás mellett áttekinthetőbb lesz a helyzet, 4 zóna marad.
Fontos változásra számíthatnak azok, akik a Székesfehérvár–Komárom vasútvonalon közlekednek, de egyéb vasútvonalakon is lesznek módosítások.
Többe kerülnek az alapanyagok, magasabb a rezsi, drágább a szállítás, jön az áremelés az iskolai étkeztetésben is.
Nem várólistát, hanem úgynevezett betegfogadási listát vezetnek egy budapesti szakrendelőben, ahová egyelőre nem gyűrűzött be az energiaárak emelkedése. Polák László főorvos szerint a katázó orvosok többsége a szolgálati jogviszonyt választja majd szeptembertől.
A főpolgármester a társadalmi szolidaritás, az energiafüggetlenség, a fejlesztés, a zöld elkötelezettség és a sokszínűség fontosságáról beszélt.
Hivatali visszaéléssel és hivatali kötelesség megszegésével gyanúsítja a rendőrség a Pécsi Közterület-felügyelet vezetőjét, ezért közszolgálati jogviszonyát felmentéssel megszüntetik - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata.
Most jött el az idő az egészségügy átalakítására, mivel az állami egészségügy olyan pazarlóan működik, hogy Isten pénze is kevés lenne rá, mondta Bazsó Péter idegsebész, aki sokáig a Honvédkórház orvosigazgatója volt, most pedig a Duna Medical Center főigazgatója.
Véglegessé vált a Debreceni Egyetem Klinikai Központjához tartozó Új Klinikai Tömb megvalósíthatósági tanulmánya, így a TSPC mérnökiroda elképzelései szerint kezdődhet meg az új épület megvalósítása.
Véglegessé vált a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV nyomvonala; emellett a kormány felgyorsítja az 5-ös metró fejlesztését.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján olvasható információk szerint Magyarországon még egyetlen 2017-ben indult férőhelykiváltó programot sem fejeztek be. Kérdeztük a szervezetet a hajdú-bihari projekt csúszása miatti költségnövekedésről, de azt válaszolták, hogy ezt csak a megvalósulás, a legfrissebb határidő szerint december 31. után lehet „számszerűsíteni”. Vannak házak, amelyek már 2019-re elkészültek, de máig nem költözhetett beléjük egyetlen fogyatékossággal élő, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg sem.
Még több befektető jelenhet meg a kelet-magyarországi városban, sőt, akár megállhat a debreceni népességcsökkenés is.
A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el – mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A zalaegerszegi, többségi önkormányzati tulajdonú Zalavíz Zrt. két éve gondolkodik a négynapos munkahét bevezetésén, de a szakminisztérium egyelőre elutasította a kérésüket.