2024. júl. 8. Hétfő
25.39°C

Hírek

Bukik a város, fizet az ország

jaszbHétszázötvenmillió forintot kellett volna kifizetnie Jászberény önkormányzatának, amiért 2008-ban felbontotta a helyi kórház víz- és fűtés­szolgáltatójával kötött szerződést. A települést a csőd fenyegette, de Lázár János csütörtökön bejelentette: a kormány kisegíti a várost – írja a Népszabadság.

„Budapest szerepe megkérdőjelezhetetlen”

bp0 kNem csekély politikai erők próbálták megkérdőjelezni a közelmúltban a magyar főváros szerepét, de felsültek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István (Fidesz–KDNP). A főpolgármester kijelentette, Budapest egyik legfontosabb problémája jelenleg a hajléktalankérdés, amíg azonban egyesek álságos politikai haszonszerzés alapján lépnek fel a témában, jelentős változásra nem lehet számítani, bár így is tapasztalható előrelépés. A politikus beszélt arról is, hogy egységesebb fővárost szeretne, a jelenlegi huszonhárom kerületnél kevesebbet tartana ideálisnak. Közölte azt is, a dugódíj bevezetése kizárólag Brüsszelen múlik.