Ez a téma került a fókuszba a Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet közös, budapesti oktatóközpontjának szemináriumán.
Oktatás, nevelés
Az év végéig mintegy húszezer álláskereső vehet részt egy felnőttképzést kínáló országos programban.
Április 18-19-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, és április 20-án kezdődik az óvodai beiratkozás.
Külföldi ösztöndíjakkal, karrierlehetőséggel, térítésmentes nyelvtanulással és ingyenes lakhatással június 30-ig várják idén érettségiző diákok jelentkezését.
A Pannónia Ösztöndíjprogramban nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ akármelyik egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók.
A közigazgatásban dolgozók szervezik az ország hétköznapjait, működtetik az országot, ez nagy felelősség – mondta Lázár János a II. Kormányzati állásbörze és szakmai napon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
A felsőoktatásba felvett diákok száma 28 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ez az elmúlt tíz évben ez a legmagasabb.
A Mathias Corvinus Collegium ingyenes tehetséggondozó programjára még mindig pályázhatnak a középiskolai tanulmányaikat most befejezett diákok.
Március 16-ától ismét sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a közoktatásban és a szakképzésben is – közölte a PDSZ Országos Választmánya az MTI-vel.
Még egy hónapig várják a fiatalok jelentkezését a szakképzésbe – közölte a szakképzésért felelős helyettes államtitkár, Pölöskei Gáborné a Kossuth rádió műsorában. Az elmúlt évben tíz továbbtanuló diákból hat a szakképzést választotta.
Bármilyen alaposan is végezzük dolgunkat, az ÁSZ vagy az Államkincstár bejelentkezésétől általában összeszorul a gyomrunk. Az ETK februári képzései segítséget nyújtanak abban, hogy minél jobban teljesítsünk a felkészülés és a vizsgálat során.
A tanulók, hallgatók több mint háromnegyede és tízből kilenc foglalkoztató értékelte kedvezően a tíz éve futó nyári diákmunka program 2022-es fordulójának tapasztalatait – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Pedagósok, diákok és szülők naponta százezerszám használják az Oktatási Hivatal digitális rendszereit, az okostankönyvek és digitális tartalmak használata a koronavírus-járvány után is magas szinten megmaradt.
A Pedagógusok Szakszervezete azonnali intézkedéseket sürget az energia- és élelmiszerárak emelkedésének kompenzálására az iskolákban.
Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly.
Szeptembertől ötvennyolc tehetséges fiatal külföldi tanulmányait finanszírozza a magyar állam a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal – közölte a Nemzeti Tehetség Központ hétfőn. A program fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök.
Levélben fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a miniszterelnökhöz, követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását is és a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését.
Nincs olyan nehézség vagy gond, amelyet nem lehet leküzdeni, ha a hazáért tenni akaró fiatalok vannak közöttünk – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának oklevélátadó ünnepségén.