Cikkünk első felében nyomon követtük Fülepp Kálmán példás tisztviselői életútját, ahogy napidíjas ügyészből a főváros tiszti főügyészévé emelkedett. De áttekintettük Budapest helyzetének viszontagságos alakulását is – ami váratlanul a nagypolitika színpadára emelte a mindenki által elismert, ám valójában szinte észre sem vett minta-közszolgát. Ami végül 1906-ban, önmaga számára is váratlanul a nagyváros főpolgármesterévé tette.

Valami kimondatlan lélektani szabály megköveteli, hogy egy hatalmas sodrású, ellenállhatatlan személyiséget egy legfeljebb szerény és alig észrevehetően hibátlan kövessen – az élet bármely területén. Nem volt ez másként a főváros harmadik „igazi” főpolgármesterének megválasztásakor sem, 1906-ban. Ám addig még vett pár fordulatot a történet.

Folytatásos regényünk jelképes „főszereplőjét”, a főváros főpolgármesteri tisztét 1906-ban, egy válságos pillanatban hagytuk magára legutóbb. A dualizmus, a kéttörzsű állam első igazi válsága köszöntött a Monarchia magyarországi felére akkoriban.

Százhetven éve született Márkus József, Budapest második főpolgármestere. Rendkívüli személyiség volt, hatalmas klasszikus műveltséggel, kiemelkedő szónoki képességgel, óriási munkabírással. Nem egyszer késő éjszakáig dolgozott, hogy aztán hajnalig mulasson, de reggel elsőnek érkezett a munkahelyére: elkötelezett élharcosa volt a főváros fejlesztésének.

Egy híján százötven esztendeje egyesült Pest, Buda és Óbuda, és az újszülött nagyváros frissében választott 400 tagú törvényhatósági bizottsága 1873. október 23-án, a Vigadó kistermében, megválasztotta a főváros első főpolgármesterét. Hogyan történt?

Hetente jelentkező cikksorozatot indítunk: bemutatjuk Budapest legkiválóbb vagy legalább érdekes életű főpolgármestereit. Ráth Károllyal indulunk, és örömmel vesszük a hozzászólásokat, kiegészítéseket akár e-mailben, akár kommentekben is.