03f Márkus  sportlövő2Százhetven éve született Márkus József, Budapest második főpolgármestere. Rendkívüli személyiség volt, hatalmas klasszikus műveltséggel, kiemelkedő szónoki képességgel, óriási munkabírással. Nem egyszer késő éjszakáig dolgozott, hogy aztán hajnalig mulasson, de reggel elsőnek érkezett a munkahelyére: elkötelezett élharcosa volt a főváros fejlesztésének.

Amikor a millenniumi ünnepségek alkalmából Budapestre látogató Vilmos császár megpillantotta a közel egykilencvenes Márkus Józsefet, aki a társaság középpontjaként dominálta a készülődés pillanatait, önkéntelenül felkiáltott. Kisérői éppen azt ecsetelték neki, milyen nagy feladat egy ekkora hatalmas város ügyeinek intézése (hát még ha a lakói nyakas magyarok). – Ezt az embert az isten is főpolgármesternek teremtette! Vele nem lenne semmi gond… – tört fel az akaratlan elismerés a német uralkodóból. És mit tesz a sors, egy betegség, egy haláleset: év se telik el, s mentora, a huszonhárom év csöndes szolgálat után köztiszteletben távozó Kamermayer Károly helyére őt választják polgármesterré. Majd még tizenegy hónap, s a négyszer megválasztott Ráth Károly utódjaként ő lesz a főváros második főpolgármestere. Nem is menekülhetett a csipkelődés elől a következő években: „Mit is kezdhetnénk vele, hisz őt maga a német császár választotta főpolgármesterré…”

03f márkus józsef 1852-1915Márkus József (1852 – 1915) valóban látványos, ugyanakkor tényleg jelentős alakja volt Budapest, a születő világváros hőskorának. Erős törzs termő ága volt, a mindent bizonyító, az a bizonyos második generáció jelese. Az (állam)polgári felemelkedés alapjait, lehetőségét megteremtők után következő. Aki üstökön ragadja a jövendőt (ha ez képzavar, akkor annál inkább)! Szombathelyen született, ahol atyja alig néhány évvel korábban nyert polgárjogot. A családfő molnárként kereste a kenyerét, de a gombkötő mesterséget is kitanulta. Ez biztosította a megélhetésüket azután, hogy egy tűzvészben a nekik otthont is adó malmot elvesztették. Az addigra már kilenctagú -hétgyermekes- család ekkor a feleség bátyjához, Horvát Boldizsárhoz költözött. A nagybácsi ekkor kezdett igazán híres ember lenni. Szép sorban, hol egymás után hol egyszerre: jogász, költő, egyetemi tanár, akadémikus, parlamenti képviselő – no és mindenekelőtt az Andrássy-kormány igazságügyminisztere. Magával is ragadta az ifjú Józsefet, ki a szombathelyi gimnáziumi évek után jogot már Pesten végzett.

A három idősebb Márkus-testvér, mintha vetélkednének, egyetlen rohammal foglalta el – ha a világot nem is, de – az alakuló fővárost. József két, irodalmi tehetségét bontogató bátyjával, Istvánnal és Miklóssal együtt a haladó szellemű polgári lap, a Reform munkatársa lett. Innen útja a Toldy István szerkesztette Nemzeti Hírlaphoz vezetett. Ez idő tájt csatlakozott hozzájuk céljaitól eltántoríthatatlan makacs kishúguk. (A Márkus-fivérek pedig mindent elkövettek, hogy segítsenek a hatalmas tehetségű Emília üstökös-szerű színészi pályakezdésének.) Ekkor már a város ügyei foglalkoztatták, a városigazgatás és a várospolitika híreit gondozta és szerkesztette rovattá. Az újságírás évei kiválóan felkészítették arra, hogy ezekkel a kérdésekkel a gyakorlatban foglalkozzon. Aztán 1875-ben nagybátyja, az ekkor már miniszter Horvát Boldizsár bíztatására bele is vágott – elszegődött a Városházára. A létra legaljáról sebesen vette a fokokat. Fogalmazó gyakornokból egy évtized alatt a város főjegyzője lett. Gyors emelkedését kortárs vallomások szerint szakmai felkészültsége mellett elsősorban „hatalmas klasszikus műveltségének, kiemelkedő szónoki képességének, egészen rendkívüli munkabírásának” köszönhette. No meg a szerencsének: a város első polgármestere, Kamermayer Károly szeme szinte nyomban megakadt rajta és maga mellé vette, a pártfogoltja lett. (Lám, mi ez, ha nem ama bizonyos császári első pillantás előképe?) És ő páratlan lendülettel, magával ragadó lelkesedéssel munkálkodott. A közmunka feladatait és a közélet „velejáróit” mintha meg sem kísérelte volna szétválasztani. Nem egyszer késő éjszakáig dolgozott, hogy aztán hajnalig mulathasson – azért csak hajnalig, mert reggel első kellett legyen a munkahelyén. Egy ilyen ember könnyen lenyűgözi a szemlélőket. (Például a két évtizeddel fiatalabb beosztott-vetélytárs, Harrer Ferenc kissé elfogultan és némileg indulatosan, de mégis elismerően jegyezte meg: „Családi kapcsolatai, egyébként nem sok tudománnyal terhelt esze és munkabírása Kamermayer polgármester mellé juttatták, akit teljesen megnyert magának... Bohém természete, amely erős szervezetre támaszkodhatott, de különösen dalos tehetsége és kedve a vagyonosodó főváros kedvencévé avatta.”) Semmiből nem vonta ki magát, mindenhol jelen volt. Szervezni, megrendezni, levezényelni - akár a legnagyobb szabású dolgokat - senki nem tudott nála jobban. Ő vezette – alpolgármesterként – a város huszonöttagú küldöttségét Turinba megtárgyalni és tető alá hozni a „nagy megbékélést”: ünnepélyesen, ám mégsem diadalmenetben hazahozni Kossuth Lajos hamvait! A Millennium tengerikígyó rendezvény-özönének előkészületei, szerteágazó szervezési munkálatai is jórészben őt dicsérik. Nem utolsó sorban ezekért a látványos sikerekért 1898-ban Ferenc-József a Főrendi-ház örökös tagjává nevezte ki. Közben folyamatosan élharcosa volt a tömegközlekedés fejlesztésének és modernizálásának, a villamosvasút hálózata bővítésének – de a vásárcsarnok-építési program, a közigazgatási reform, a kerületi elöljáróságok felállítása is kiemelt céljai maradtak.

Nagy népszerűségére jellemző, hogy főpolgármesterré választása alkalmával az uralkodó által előterjesztett három jelölt közül rá 311-en voksoltak, míg két vetélytársára összesen 28 szavazat jutott. Egyaránt élvezte a bizalmát a törvényhatósági bizottság tagjainak és a kormányzat képviselőinek, így a nagypolitika és a főváros konfliktusaiban kiváló diplomáciai érzékével és megnyerő modorával mindig rá tudott találni a békés együttműködés sikeres útjára. Amikor az 1905-ös választások után a Fejérváry-kormány önkényes lépései erre számára nem adtak már módot többé – tisztsége alóli felmentésért folyamodott a belügyminiszterhez…

„Nehéz időkben alkotmánytiszteletének és hazafiságának adja kiemelkedő példáját, midőn választania kellett a magas méltóságteljes állás, vagy az alkotmány iránti tisztelet között, egy pillanatig sem habozott, hogy az állást áldozza fel az alkotmány iránti tiszteletnek!” – tisztelgett búcsúztatójában a távozó nagysága előtt Polonyi Géza a törvényhatóság rendkívüli közgyűlésén 1906 február 17-én. Ahogy a kései utód kalap-emelve ismeri el: Márkus József főpolgármesterként, 1897-től, egyszer újraválasztva, 1906-os lemondásáig megjelenésében is vitathatatlan első embere volt a fővárosnak…

pm1

Képek:

1. Márkus József Somló Sári sportlövővel és nővérével, Márkus Emília színésznővel egy nemzetközi lövészversenyen Pestszentlőrincen 1905 májusában.
2. Márkus József hivatalos főpolgármesteri portréja (1897)

03f pelz

A Márkus-emlékoszlop domborműve a Normafánál, ifj. Pelzmann Ferenc szobrászművész alkotása (1906)

03f Márkus Emília2

Márkus Emília (1860 – 1949), „a legnőiesebb magyar színésznő”

Hirdetés