Az egységes fővárosi parkolási rendszer minden önkormányzati választási kampányban előkerül. Az érv egyszerű: egységes szabályok, összfővárosi bevételből összfővárosi közlekedéspolitika. De valóban így van-e? Megnéztük a helyzetet onnan, ahonnan eddig még senki: a kerületek szempontjából.
Tarlós István főpolgármester márciusban dobta be a követ az állóvízbe egy interjúban ezzel a néhány mondattal:
„Hadd legyek egészen őszinte: nem értek egyet azzal, ami ma van. Hallok én is pénzügyekről, állítólagos visszaélésekről. Ez az egy olyan kérésem volt mindenesetre, amelyet a miniszterelnök nem tudott teljesíteni. Szívesen megváltoztatnám az állapotokat, nem értek egyet azzal, hogy huszonháromféleképpen működik a parkolás a fővárosban. Ha mindenáron ragaszkodtam volna hozzá, az alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna.”
Ebből a nyilatkozatból az a következtetés vonható le, hogy a kerületek által működtetett parkolási rendszerek rosszak, követhetetlenek, eltűnik belőlük a pénz, bezzeg, ha egy kézben (a fővároséban) lenne, akkor hatékony és átlátható lenne minden. A napokban egy sajtótájékoztatón pontosabban fogalmazott, mint mondta, két fő okból lenne jó, ha egységes lenne a fővárosi parkolási rendszer:
- a közösségi közlekedés büdzséjébe kellene mennie a pénz jelentős részének, mert a parkolási bevételnek a közlekedésben kell kikötnie;
- nem koherens szokásjogok vannak (például a zónahatároló utak esetében, ha szabályosan parkol valaki, de rossz parkolóóránál fizet, akkor megbüntetik, de ez egy egységes rendszerben nem fordulhatna elő).
Hogy volt régen...?
