homeroMindent megtett Dunaföldvár önkormányzata, hogy a rezsidíjak emelkedéséből származó többletköltséget csökkenteni tudja, de sajnos ez sem volt elég.

A település nem tud annyit spórolni, amennyit kellene, így már biztos, hogy kénytelenek a város intézményeit összevonni és a termálfürdőt december végén bezárni. Az ATV Híradója arról számolt be, hogy számítások szerint 130 millió forinttal kellene a városnak többet költenie a bevételeinél.

Ahogy a portál írja, december 31-e után már nem nyit ki a dunaföldvári fürdő, mivel a megemelkedett költségek miatt az önkormányzat  kedden döntött úgy, hogy a tavaszi felmelegedésig zárva tartják a fürdőt. A tervek szerint április elsején fognak nyitni.

Pár dolgozónk már távozott. Egyébként kilenc fő a statisztikai létszámunk. Öt főt érint, akik elmennek munkanélküli segélyre erre a három hónapra, és utána visszavárjuk őket. Ígéretet is kaptunk, hogy vissza is fognak jönni - mondta el a híradónak Viczai János, ügyvezető.

A rezsiemelkedés a Művelődési központ és a könyvtár intézményeit is érintette. A jelenlegi helyzet szerint ők sem maradhatnak nyitva a megszokott módon. Három épültben zajlik a munka,de a fűtést ennyi helyen nem tudják finanszírozni. Az itt dolgozók munkáját át kellett szervezni, hogy takarékoskodni tudjanak.

Régi épület, elavult fűtésrendszerrel, ezért úgy gondolta a város vezetés, hogy ami programot lehet, azt költöztessük át a könyvtárba, mert az viszont egy régi, de újonnan felújított, 2019-ben átadott épület, és ennek folytán nyilván a fűtésrendszere is modern, bár gázfűtéses - magyarázta a portálnak Pataki Dezső, a művelődési központ igazgatója.

Hirdetés