bp22A korábban tervezettnél nagyobb összegű tartozásától szabadítaná meg az állam Budapestet – legalábbis ezt állítja a főpolgármester.

Az adósságátvállalási ráta a főváros esetében nem negyven százalék lesz, hanem ötven és hatvan százalék közötti - mondta Tarlós István főpolgármester hétfő reggel az ATV Start című műsorában.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberben jelentette be, hogy az állam összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át 1956 önkormányzattól. Az ötezer lakosúnál kisebb települések tartozásait teljes egészében átvállalják, a nagyobbak esetében az átvállalás negyven és hetven százalék között lehet.

Az adósságkonszolidáció mértéke az egy főre jutó iparűzésiadó-bevételek alapján dől el. Vagyis: a tehetősebbek kisebb állami szerepvállalásra számíthatnak.

Egy, a kormany.hu-ra januárban feltett tájékoztató szerint a budapesti kerületek esetében a tervezett adósságátvállalás egységesen negyven százalékos mértékű. A konkrét összegről azonban a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter legkésőbb február végéig egyezik meg az önkormányzatokkal. Korábbi információ szerint körülbelül 75 milliárdos tartozástól szabadulna meg a főváros.

A gazdasági tárca vezetője - az államadósság-kezelő központon keresztül - június 28-ig köt megállapodást a helyhatóságokkal és hitelezőikkel, gondoskodva az adósság átvállalásáról.

Hirdetés