gyerekerzsEgy kezdeményezés értelmében a gyermekvédelmi támogatás néhány évvel ezelőtt Erzsébet-utalvány formájában vált adhatóvá. A változásra az Erzsébet-utalványforgalmazó akkor azonnal reagált, így jött létre a Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány.

A papíralapú Erzsébet-utalványok közül egyedüliként a Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány a szociális támogatások körét gazdagítja. Egy 2012-es jogszabály értelmében ugyanis az arra rászoruló családok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt már Erzsébet-utalvány formájában kaphatták kézhez. Az utalvány felhasználhatósága az élelmiszerek vásárlása mellett tanszer és ruházat beszerzésére is kiterjed.

Az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány azzal a céllal alakította ki az utalványok rendszerének e területét, hogy a nehézségekkel küzdő családok gyermekei is hozzájussanak azokhoz a mindennapokban szükséges termékekhez, amelyek beszerzése másoknak talán természetesnek bizonyul. – A Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány kapcsán alapvetően kétfajta juttatásról beszélünk, az egyik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a másik pedig a helyi önkormányzat települési támogatása – mondta el a Lokálnak Weber Krisztina projektvezető.

Előbbit egy évben kétszer, augusztusban, illetve novemberben ítélik oda a jogosultaknak. A támogatás összege 5800 forint gyermekenként. Arról, hogy kinek jár a Gyermekvédelmi-utalvány, a helyi jegyző dönt, elsősorban vagyoni szempontok alapján. Utóbbit az önkormányzat saját hatáskörében, települési támogatásként ítélheti oda. Itt teljes szabadságot élveznek a települések, hiszen mind a rendszerességet, mind pedig a támogatás mértékét maguk dönthetik el. – Az igénylés folyamata is más, hiszen míg a központi juttatás esetében a Magyar Államkincstár folyósít, addig a települési támogatás esetében az önkormányzat rendeli meg a kívánt mennyiséget az utalványforgalmazótól – magyarázta Weber. A településeknek arról kell nyilatkozniuk, hogy szociális juttatást szolgál az igénylés, így kedvezőbb díj mellett bonyolíthatják le a rendelést.

Néhány feltételre ugyanakkor érdemes figyelni, az egyik, hogy ezer forint érték alatt nem fogadják el a rendelést, a másik pedig, hogy az utalványok felhasználhatósága csak Magyarország területére terjed ki. Arra is érdemes ügyelni, hogy a 2014-ben kibocsátott Gyermekvédelmi Erzsébet-utalványok érvényessége 2015. december 31-ével lejár, vagyis azután már nem válthatók be.

(lokal.hu)

Hirdetés