forint02Csütörtökön megkezdte az önkormányzatoktól idén átvállalt 403,6 milliárd forintnyi devizahitel mintegy negyedének, 107 milliárd forintnak az előtörlesztését az Államadósság Kezelő Központ - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A 14 hitelből álló csomag előtörlesztéséről az Államadósság Kezelő Központ Finanszírozási Bizottsága határozott még július 11-én. A döntés célja többek között az, hogy az állam devizaadóssága a tervezett szint alatt maradjon, de szerepet játszott benne a költséghatékonyság is. A hitelek esedékesség előtti kifizetését az elmúlt hónapok kedvező forintpiaci folyamatai és az állampapírok lakossági értékesítésének együttes hatásai tették lehetővé - írja a minisztériumi közlemény. Az Államadósság Kezelő Központ szakemberei előtörlesztésre a legkedvezőtlenebb kondíciókkal rendelkező hitelek közül választottak.

A minisztérium emlékeztet arra, hogy az önkormányzati adósságátvállalás során az állam 2011 óta 1368,9 milliárd forint adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat, ebből 1190,1 milliárd forint átvállalását az Államadósság Kezelő Központ valósította meg. Ebből a 1190,1 milliárd forintból 2014. június 30-ig 363,7 milliárd forintot törlesztett vissza az adósságkezelő, a június 30-án fennálló tartozásállomány 838,1 milliárd forint volt. (A két állomány közötti különbség a hitelfelvételkor és a jelenleg érvényes forint-devizaárfolyam eltéréséből adódik.)

A fennmaradó 178,8 milliárd forint adósság átvállalása a Magyar Államkincstár által nyújtott törlesztési célú állami támogatással történt. Az el nem adósodott, s ezért az adósságkonszolidációban részt nem vevő önkormányzatok a 2014. évi költségvetési törvény értelmében fejlesztési támogatásra pályázhatnak, amelynek előirányzatát a kormány év közben 10 milliárd forintról 12,5 milliárd forintra emelte. Az adósságot fel nem halmozó települések fejlesztéseit a további években is kiemelten fogja támogatni a kormány - ígéri közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Hirdetés