Nemrég jelent meg az a rendelet, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak a közvilágítás korlátázására. Ennek apropóján a Telex körbekérdezett több kisebb-nagyobb települést azt tudakolva, hogy kívánnak-e élni a kormány által nyújtott lehetőséggel. Lesznek-e időszakok, amikor egyes települések elsötétülnek, vagy akkor is égnek majd a lámpák az utcán, ha abba az önkormányzat belerokkan? A beérkezett válaszok eltérők, viszont a többség veszélyesnek tartja a közvilágításon való spórolást, míg másoknak ez maradt az utolsó eszköz, hogy kicsit szorítsanak a költségvetésükön.
Egy november 9-én közzétett rendelet felhatalmazza a települési önkormányzatok képviselő-testületeit, hogy a közgyűlések önállóan szabályozhatják a közvilágítás időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket. A rendelet semmissé tette – illetve felfüggesztette – azt a törvényi rendelkezést, amely szerint a közvilágítással kapcsolatos kérdésekben kötelező kikérni bármely szerv jóváhagyását vagy véleményét. Röviden: korlátozható a településeken a közvilágítás, erről az önkormányzat pedig önállóan, saját hatáskörében dönthet.