ureszsKiürült a bevándorlási kassza több Csongrád megyei településen a menekültáradat miatt, az önkormányzatok többlettámogatást kérnek a kormánytól a tél beállta előtt, hogy legyen pénzük – például – melegedők kialakítására.

A magyar–szerb határ közeli Tiszaszigeten a helyiek mobil WC-t állítottak fel a bevándorlóknak, és a hátrahagyott szemetüket is összegyűjtik. A köztisztasági munkára a Belügyminisztériumtól kaptak pénzt az önkormányzatok, de a támogatás kevésnek bizonyult. „A tavalyi évben igazából még egy kisebb összeget, ötszázezer forintnál kevesebbet igényeltünk a hulladékgyűjtésre, az már most látszik, hogy ez kevés lesz. Annyira fokozódott itt is a migrációs tevékenység, illetve, ami nagyon fontos, hogy olyan költségek merültek fel a kerítésépítéssel kapcsolatban, amelyeket igazából önkormányzatunk már nem tud finanszírozni” – közölte Ferenczi Ferenc polgármester.

Ásotthalom harmincszor ennyi pénzt kapott, de a költségei is nagyobbak. A falu határában fogják el a legtöbb határsértőt. A tizennégy és fél millió forintból a határszakaszon járőröző mezőőrök üzemanyagköltsége is kijön. „Én úgy látom, hogy ez az összeg erre az évre elégséges, azt sajnáltam nagyon, hogy a mezőőreink számára nem tudtunk ebből az összegből venni egy új terepjárót – ezt végül is közadakozásból a tegnapi nap folyamán megvásároltuk. De ez a pénzösszeg erre a célra nem volt felhasználható, viszont a szemét összegyűjtése, egyáltalán a migránsok utáni folyamatos takarítás, az azt gondolom, hogy látható, még most is szükséges, és tartok tőle, hogy még a jövő évben is lesznek ilyen rendkívüli kiadások. Tehát mindenféleképpen kérni fogjuk ezt a támogatást továbbra is” – nyilatkozta Toroczkai László polgármester.

Mórahalom tavaly év végén 8,5 millió forintot kapott a kormánytól a migráció többletköltségeire. A kisváros polgármestere úgy számol, hogy a pénz szeptember végére elfogy. „A polgármesterek együttesen kérni fogják a belügyminisztert, hogy a téli időszakra való felkészülés jegyében ismét vizsgáljuk meg, hogy van-e lehetőség arra, hogy ezt a különleges településüzemeltetési és civil támogatást a Belügyminisztérium biztosítani tudja. A téli üzemmód a határátlépés szempontjából teljesen más természetű, jóval nagyobb terheket ró, hiszen ott melegedőhelyekre, azok adott esetben védelmére illetve ezzel együtt az illegális határátlépők fizikai szükségletének kielégítése kapcsán ez jóval nagyobb terhet ró a településekre” – mondta Nógrádi Zoltán polgármester.

A határ menti települések vezetői a közeljövőben Közbiztonsági Egyeztető Fórumon tárgyalnak az újabb támogatási igényeikről.

(mno.hu - Hír Tv)

Hirdetés