banai peter beno01Az önkormányzatok stabilitását biztosító támogatási rendszer 2018-ban is fennmarad, emellett jelentős európai uniós és hazai fejlesztési források állnak majd rendelkezésre - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

A 2018-as költségvetési törvényjavaslat alapján nemcsak a megyei jogú városok, hanem az önkormányzati rendszer egésze is „egyről a kettőre fog jutni” - ígérte a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlését követő sajtótájékoztatón Szekszárdon Banai Péter Benő államtitkár (képünkön). A törvényjavaslat, amelyet április végén, május elején nyújtanak be az országgyűlésnek, 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ez pedig azt jelenti, hogy a helyi adóbevételek mintegy 5 százalékkal nőnek - mondta.

Az önkormányzatok forrásai a gazdasági növekedésnek köszönhetően bővülnek majd, és nőnek a központi költségvetési támogatások is. A minimálbéremelés és a közszférában megvalósuló bérfejlesztés többletét a központi költségvetés fedezi – biztatta hallgatóságát.

Szita Károly, a szövetség elnöke, Kaposvár polgármestere arról számolt be, hogy azok a források, amelyek utak, bölcsődék, óvodák, ipari parkok építését, felújítását teszik lehetővé, időarányosan rendelkezésre állnak. Mint mondta, a több mint kétmillió embernek otthont adó 23 megyei jogú város esetében a Modern városok program, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében ez 3000 milliárd forintot jelent. Szita Károly szavai szerint Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára megerősítette, hogy a két program beruházásai 2020-2022-re befejeződnek.

Hirdetés