euró0Az év második felében a kormány megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az eredeti forrásokért - közölte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az MTI szerint a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén.

Mintegy 10 ezer milliárd forintnyi forrás érkezik az operatív programok keretében, a vidékfejlesztési források pedig további 4 ezer milliárd forintot jelentenek. Az a cél, hogy további késedelmet ne szenvedjen az önkormányzat által tervezett fejlesztések - tette hozzá.A megyeszékhelyek nem csupán közigazgatási központok, hanem az adott térség gazdasági központjai, így fontos regionális szerepet játszik a foglalkoztatás és a közszolgáltatások biztosításában. A fejlettségük vonala miatt meg az egész régió életszínét, ezért a megye- és járási székhelyek a területfejlesztés fontos alapegységei.

Az új forrásokról szóló egyezség nemcsak a települések szempontjából nagyon fontos, hanem a forintárfolyamnak is. A forint a Magyar Nemzeti Bank keddi váratlan, 185 bázispontos   kamatemelése  előtt soha nem látott mélységbe került, az euróért több mint  400 forintot kellett adni például hétfőn. Piaci szempontból pedig a kamatemelés mellett az uniós egyezség is fontos a forint stabilitása szempontjából - erről írt keddi posztjában Zsiday Viktor befektetési szakember. Többek között arról írt, hogy a Brüsszellel való eurómilliárdoktól esne el Magyarország, emiatt leállhat a növekedés, így veszélybe kerül a költségvetési stabilitás, és nagyon beszűkíthető az idehaza elérhető mennyiségét.

(Napi.hu)

Hirdetés