A megrendelt, kifizetett informatikai rendszer nem működött, ezért tizenhárom elszigetelten működő szoftvert kellett az új vezetésnek egy teljesen újra cserélnie a Pécsi Vagyonhasznosítónál – mondta a cég új gazdasági vezetője a hűtlen kezeléssel vádolt, korábbi vezérigazgató ellen indított per tárgyalásán a Pécsi Járásbíróságon. A vád szerint hasztalan szoftvereket és értéktelen kommunikációs stratégiákat vásárolt a pécsi önkormányzati cég, de az érintett vállalkozások tagadják ezt.

Összetett tanácsadási, stratégiaalkotási feladatokra szerződtek, de a szerződés kidolgozásának a részleteire már nem emlékezett a Pécsi Járásbíróságon annak a cégnek az egykori ügyvezetője, amit a Pécsi Vagyonhasznosító előző vezetése bízott meg.

A budapesti vállalkozó úgy látja, hogy a teljesítés és a számlázás is rendben zajlott egészen az új vezetés érkezéséig.

A 2019-es önkormányzati választások után a frissen megválasztott ellenzéki városvezetés az önkormányzati cégeknél, intézményeknél átvilágításokat kezdeményezett. Tucatnyi feljelentés született a fideszes városvezetéshez és a cégvezetőkhöz kapcsolódó ügyek miatt, de sok esetben a nyomozóhatóságok nem láttak problémát, így a hatóságok részéről vádemelés sem történt.

Azonban az átvilágítások eredményeit felhasználva több pótmagánvádas eljárás indult, így a Pécsi Vagyonhasznosító volt vezérigazgatója ellen is. Egy gyanús szoftverbeszerzést és egy marketingkommunikációs szerződés tárgyalását egybevonták.

A cikk itt olvasható tovább

Hirdetés