eu55Az uniós források gyorsításának lehívása terén az idei év egyik feladatának említette az Államháztartási Önerő Alap felállítását Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke sajtótájékoztatóján, amely az uniós forrásokfelhasználás eddigi eredményeinek, illetve jövőbeni kihívásainak bemutatásáról szólt – írja a Világgazdaság.

Az alap a súlyos anyagi gondban lévő önkormányzatok számára nyújtana segítséget abban, hogy elő tudják teremteni a szükséges önrészt a már elindított uniós fejlesztési projektek esetében. Az NFÜ javaslata értelmében egy 50-100 milliárd forintos kerettel bíró alap már jelentősen orvosolhatná a problémát.

A rendszer kialakítása nem lenne teljesen újdonság, hiszen a kormányzat már tavaly, illetve 2010-ben is működtetett hasonló rendszert, az Alap felállításával azonban tovább fejlesztenék ezt a modellt.

Hirdetés