kuka01A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, hogy megindítja a szükséges jogi eljárásokat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjakat visszaszerezze.

A közleményben az áll, hogy az FKF Nonprofit Zrt., majd jogutódja, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (ezen belül az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió) hulladékgazdálkodási bevétele 2017-ben 30,56 milliárd forint volt, 2018-ban 30,91 milliárd, 2019-ben 28,41 milliárd, 2020-ban 27,99 milliárd, 2021-ben pedig 26,16 milliárd.

Az elmúlt, pénzügyileg lezárt ötéves időszak elejéhez képest tehát mára a tevékenység finanszírozása mintegy 15 százalékkal csökkent – fűzték hozzá, megjegyezve, hogy az FKF bevételeinek mértékét „a Kukaholding szabályozza”. Megjegyezték, hogy ebben az időszakban a fogyasztói árindex 18,2 százalék, az FKF által beszerzett áruk és szolgáltatások árát meghatározó ipari termelői árindex 31,6 százalék volt; a forint az euróhoz képest 15,9 százalékot romlott.

„A fentiekből egyértelműen következik, hogy összességében a Kukaholding markáns forrásszűkülést okozott az elmúlt három évben, miközben az ellátandó feladat volumene változatlan maradt. Budapest területe nem lett kisebb. A Társaságunknál dolgozó, a hulladékgazdálkodási tevékenységet ellátó létszám nem csökkent. Látható tehát, hogy az önkormányzati választásokat követően (2019) az állam évente mintegy 3-5 milliárd forinttal kevesebb finanszírozást juttat az FKF-nek. A Budapesti Közművek kénytelen megindítani a szükséges jogi eljárásokat az NHKV (Kukaholding) ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett kukadíjak, és az FKF dolgozók által a fővárosi hulladékból megtermelt egyéb (energetikai hasznosítás, zsákértékesítés, haszonanyag-értékesítés, piaci tevékenység) bevételek teljes mértékben a Társasághoz kerülhessenek” – áll a Budapesti Közművek közleményében.

Az NHKV hétfő délelőtt szintén közleményben tudatta, hogy időben kifizeti számláit, nincs lejárt tartozása, és visszautasítja Mártha Imrének, a Budapesti Közművek vezérigazgatójának állítását, miszerint az NHKV visszatartja a forrásokat, illetve tartozik számos cégnek. Az NHKV szerint a napokban mind a fővárosi vezetés, mind a BKM menedzsmentje „számos valótlan állítást tett” az NHKV Zrt. tevékenységével és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás finanszírozásával kapcsolatban.

Hirdetés