hazepA kormány részben visszakozik a tavaly elfogadott változtatástól, hogy nem kell építési engedély egyes lakóházak építéséhez – írja a hvg.hu.

Amikor az országgyűlés eldöntötte, hogy 2016. január 1-től nem kell építési engedély a 300 négyzetméternél kisebb lakóházakhoz, hanem elég csak bejelenteni az építkezést, sok önkormányzat tiltakozott, hogy így akárki akármilyen házat építhet, tönkretéve a település képét és zavarva a többi lakost. Óbudán még külön „giccsadót” is terveztek azok számára, akik megsértik a kerületi építési szabályokat. A Lázár János miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat részben segít ezen.

A decemberben elfogadott szöveget kiegészítve ugyanis elő kívánja írni, hogy kötelező figyelembe venni egyebek közt a helyi építési szabályzatban meghatározott építési övezet területi lehatárolását, országos vagy helyi építészeti örökségvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseket, az építési telken elhelyezhető épületek számát, továbbá például a katasztrófavédelemre vonatkozó követelményeket, védőterületet, védőtávolságot.

Engedélyt nem igénylő ház esetén az építtető köteles lesz építész tervezőt tervezői művezetésre megbízni. A tervezők számára a kormány kötelező felelősségbiztosítást írhat elő. A miniszteri indoklás úgy fogalmaz, hogy „építési engedélyezés hiányában új formába szükséges önteni a helyi önkormányzat településkép-védelmi eszközrendszerét”.

Egy ponton lazítás is történik. Törölni kívánják az építési törvényből ezt a mondatot: „Építési szakmunkát csak az végezhet, aki az adott tevékenység végzésének megfelelő, jogszabályban meghatározott szakképesítéssel, részszakképesítéssel rendelkezik.” Lázár János indoklása szerint „A ’házilagos’ kivitelezés elterjedésének segítése érdekében a saját vagy a hozzátartozó részére végzett építési tevékenység részletszabályait kormányrendeletbe utalja a javaslat.”, a törölni kívánt mondat azonban nem csak erre az esetre vonatkozik, hanem minden építésre.

Hirdetés