Vidéken életmentőként várják a falvak beígért fejlesztési csomagját, bár a polgármesterek és a kormány sem tudja, mit kellene belepakolni a programba.
Kimondva, kimondatlanul a Fidesz kétharmados győzelméhez, a vidék kistelepüléseinek politikai letarolásához szükség volt arra a helyi vezetőket nyugtató levélre, amiben Orbán Viktor négy nappal a választás előtt szent fogadalmat tett, hogy sehol nem fognak önkormányzatot felszámolni, minden településnek lehet helyhatósága, „még annak is, ahol csak négyen élnek”. Az üzenetben meghirdette a megyei jogú városok fejlesztési csomagja mellé a „nagyjából kidolgozott” középvárosi programot és beharangozta a falvak megújításának terveit is. A voksokat a kormánypártok bezsebelték, de ahogy április elején nem tudtunk semmit a Modern falvak programról, úgy most, június második felében is csak ködszurkálás folyik, ha a kérdés szóba kerül. Közben erősödik az érzés: a falvak megmentő csomagja körül nincs minden teljesen rendben.
Egyrészt közismerten ellenzéki, baloldali vezetésű települések maradtak ki a miniszterelnöki címlistából, nem tudni miért. Az azóta megszűnt Együttből a Momentumba tavaly átigazolt Juhász Béla, Sződliget polgármestere és Angyal Jenő, a Nógrád megyei Vizslás szocialista vezetője is azt felelte érdeklődésünkre, hogy semmilyen levelet nem kapott a miniszterelnöktől, csak a megjelent hírekből tudják, hogy valamilyen vidékfejlesztési csomagot ígért be társaiknak. Nekik és községeiknek nem jár majd a pénzből? – kérdezik.
Azt is többen megjegyezték, hogy ugyan jól hangzik a Modern városok program megvalósítása mellett a falufejlesztési csomagért is felelős, kormányzati szerepben most bemutatkozó Gyopáros Alpár ígérete, hogy a lehető legszélesebb kör bevonásával akar társadalmi egyeztetést kezdeni az elképzelésekről, mégis érdemes elgondolkodni: vajon az elmúlt nyolc évben hány kérdés megvitatásába vont be a Fidesz-kormány szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, mikor változtatta meg terveit az érveik hatására? Az egyeztetéssorozat elhúzódására pedig nyugodtan lehet majd hivatkozni, amikor a konkrétumokat kéri számon az ellenzék és a sajtó.
Ráadásul a Miniszterelnökség újdonsült államtitkára máris elkezdte a hátrálást, amikor a napokban azt nyilatkozta, először a 2021-es költségvetésben tart elképzelhetőnek nagyobb kifizetéseket a Modern falvak program keretében. Az ugyanakkor már megágyazna a következő évi választásnak, addig pedig az államtitkárság fenntartási költségein túl nem kell mélyen a zsebébe nyúlni a kormánynak, mégis napirenden lehet tartani a kérdést. Erre már önmagában az önkormányzati szövetségek lelkesedése is elegendő biztosíték.
Három héttel ezelőtt négy szövetség fontosnak tartotta válaszlevelet küldeni a miniszterelnöknek, amelyben felajánlották segítségüket a program elkészítéséhez. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) nevében Schmidt Jenő, a Magyar Faluszövetséget vezető Szabó Gellért, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György, valamint a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége nevében Csomor László elnök látta el kézjegyével az írást. A levélben jelezték, hogy a térségek integrált, komplex fejlesztésében gondolkodnak, amibe beleértik a Modern városok és a Modern falvak programok egyes elemeinek koordinálását is.